Egy meglepő, de izgalmas kiállítás a VMH-ban – Osgyáni Ranvig Róza kiállításának megnyitóján jártunk

by ktgy
Osgyáni Ranvig Róza nem virágokat fest, nem tájképeket és nem is portrékat. Festményein munkagépek, épületbontások láthatók gyönyörű színekben. Nem a régi lebontandó épületek érdeklik a művésznőt és nem is a már felépült csillogó-villogó újak. Láthatjuk a Széll Kálmán tér átépítését, vagy például a Fontana Üzletház bontási munkálatait. Ő a köztes állapotot szereti bemutatni, és erről készült képeit a Vörösmarty Művelődési Ház Szalkay termében láthatjuk március 17-ig.
A szép számú érdeklődőt először Harangozó Katalin köszöntötte. Feltette az elgondolkodtató kérdést, miért fest férfi témákat egy fiatal nő,  létezik-e egyáltalán férfi és női téma a festészetben – azonnal hozzátette, hogy a művésznő válasza ez utóbbira határozott nem.
A megnyitó során több számot játszott a Trio Brillo Kamarazenekar és egy testvérpár, Lengyel Anna és András szavalt el egy verset.
A kiállítást egy szubjektív tárlatvezetés formájában Kákonyi Lucia írónő nyitotta meg. Ő korábban a Szófa Vázlatfüzet rovatában már készített egy interjút Osgyáni Ranvig Rózával.
A megnyitó előtt a festőművésznővel beszélgettünk, aki elmondta, hogy 2007-ben a Képzőművészeti Egyetem festő szakán végzett Halász András osztályában. Művészcsaládba született, édesanyja Véghseő Klára festőművész, édesapja restaurátor, testvére, Sára szintén festőművész.
Szokatlan, de nagyon izgalmas képeket láthatunk a mostani kiállításán. Mióta festi a Köztes időt, ami a kiállítás címe is?
  • 2012-ben kezdtem el az itt is látható témát festeni, azóta foglalkoztatnak a munkagépek, építkezések. Nem kifejezetten nőies téma, de a mondanivalója érdekel. Az átalakulás, a köztes állapot, amit én megfestek,  egy olyan pillanat, ami nincs nagyon dokumentálva. Mindig van egy előtte és utána készített fotó egy épületről, de ami még nem épült fel, arról ritkán látunk fotókat, festményeket meg alig. Engem ez érdekel, a változás folyamata.
Fotók alapján készíti a képeit?
  • Igen, amikor járok-kelek a városban, akkor fotókat készítek, és ezek alapján festem meg a képeimet. Szoktam még tájképeket festeni, de elég ritkán, most ez a téma, amivel foglalkozom, és főleg ezeket keresem.
Korábban voltak már kiállításai?
  • Igen, ez az ötödik önálló kiállításom. Az előző kiállításom Budapesten az Ady25 Galériában volt, korábban a Galéria 12-ben és például a Fasori Evangélikus Galériában is voltak kiállítva képeim. Nem vagyok fóti, édesanyámat kereste meg Harangozó Katalin, akivel régóta ismerik egymást. A felajánlott lehetőséget szívesen elfogadtam, és így mutatkozhatok most be a városban.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább