Egy baráti művésztársaság különleges kiállítása nyílt meg a VMH-ban

by franciska

A Múzsák ölelése címmel különleges kiállítás nyílt március 19-én a Vörösmarty Művelődési Házban. Az új kiállítás anyagát egy baráti művésztársaság tagjai készítették: festők, költők, zenészek és egy üveglámpa-készítő művész.

Dr. Sajó Gyula nyitotta meg a kiállítást, aki megköszönte a VMH csapatának, hogy helyet adott a kiállítás számára. A kiállító művészei közül egy hónappal ezelőtt halt meg Benk Katalin festő, akire megemlékezett a megnyitó beszédében dr. Sajó Gyula. Több mint 10 éve, hogy rendszeresen szervez kiállítást a barátokból álló művészcsoport. A Múzsák ölelése című kiállítás célja, hogy megmutassa, hogyan lehet több, különböző művészeti ágak tehetséges képviselőit egy tárlaton bemutatni.

“A kultúra  a nemzet a lelke, amely a nemzetek identitását is jelenti. Nagyszerű kiállítás jött itt most létre, amelyről  remélem, hogy a látogatók lélekben  gazdagabban fognak távozni”- mondta  a kiállítást megnyitó dr. Sajó Gyula.

A kiállításmegnyitón Miskolci István megzenésített verseket adott elő, illetve Szepesiné Deim Judit  saját költeményét adta elő.

A kiállítás festő alkotói: Gógucz Nóra, Darvasi László, B.Tóth Éva, Gebóra István, Juhászné Miklós Judit, Szabó E. Éva, Kozsdi Mónika, Rosenbergné Mária, Benk Katalin, Merki Zsuzsa.

Költők: Bartalovics Zoltán, Babosné Nagy Zsuzsa, Szepesiné Deim Judit.

A Tiffany-üveglámpákat és faliképeket Laukóné Tóth Erzsébet készítette.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább