Bemutatjuk az Impulzus Egyesületet

by franciska

Az Impulzus Egyesület évek óta szervez Fóton futó- és szabadidősport-rendezvényeket, amelyek színesítik a város sportéletét. Az egyesület vezetőjét, Károlyi Lajost kértük meg, hogy mutassa be tevékenységüket.

Mikor jött létre az egyesület?

2007-ben egy fóti futóversenyen vettünk részt egyik sporttársammal és úgy gondoltuk, mi másként rendeznénk meg egy ilyen versenyt. Ezen felbuzdulva még akkor májusban barátokkal, családtagokkal megszerveztük az első rendezvényünket, az első Fóti-Futit. Ezt egy másik egyesület támogatta, de nyilvánvaló volt, hogy saját egyesületet kell alapítanunk. 2014 decemberében jegyezték be az egyesületet, melynek célja a szabadidősport hasznos eltöltése, a fiatalok mozgósítása a szülők és az iskolák elérésével és bevonásával.

Az egyesület tagjai sportemberek?

Ma 21 tagja van az egyesületnek, sokan közülünk rendszeresen sportolnak. Akik nem sportemberek, azok is teljes mértékben egyetértenek az egyesület céljaival, amelyek megvalósításáért közösen dolgozunk.

Mely rendezvények szervezése tartozik az egyesülethez?

Az előbb említett Fóti-Futit nevezhetjük a saját gyermekünknek, ezt idén már a 14. alkalommal rendezzük meg. A mi ötletünk volt a Mikulás-futás, azaz a Szent Miklós futás megszervezése is a városban, amit a Szent Erzsébet Karitász Alapítvánnyal  karöltve valósítunk meg évek óta. Ez egy örömfutás, melyre nincs nevezési díj. Szerveztünk már gyalog- és kerékpártúrát is. A Fóti Szent Márton Romtemplom ügyét is támogatjuk, ezért kitaláltunk egy új eseményt, a Romtemplom futást, amely az új sportcsarnoktól fog startolni a romtemplomig, illetve ugyanez a táv vissza. Ez szintén terepfutás,  előreláthatólag szeptember 18-án fogjuk első alkalommal megrendezni. A Mogyoródi-patak mentén, a Tőzeges kitaposott útjain lesz a verseny útvonala. Idén az önkormányzat sok energiát fektet abba, hogy megismertesse egymással a város civil szervezeteit, hogy azok közösen gondolkodjanak és együttműködjenek. A Civil Fórumon a mi egyesületünk is rendszeresen megjelenik, és együtt dolgozunk a többi szervezettel, például az adventi rendezvényen.

Egy futóverseny megrendezése milyen feladatokkal, előkészületekkel jár?

Az útvonal kitalálása után meg kell vizsgálni az engedélyköteles területeket. A Mikulás-futásnál közútkezelői engedélyt kell kérnünk az aszfalton futásra, a Fóti-Futinál pedig a Somlyó természetvédelmi területen belüli turistaútvonal használatára. Ezeknek költségük is van. Nagyon fontos, hogy megfelelő anyagi hátteret, szponzorokat szerezzünk a futók díjazására, az időmérésre, a színpadra, a megfelelő színvonalú megjelenésre, amibe a profi műsorvezető is beletartozik. Be kell szereznünk a lebonyolításhoz szükséges pavilonokat, nevezősátrakat, asztalokat, székeket, kordonokat. Egy versenyhez szükség van  online nevezési felületre is, amit a weboldalunkon találhatnak meg (www.fotifuti.hu). A Fóti-Futit az önkormányzat kiemelt rendezvényként kezeli és anyagilag támogatja, emellett hosszú évek óta főszponzorunk a Nor-Color Kft. A nem látványos, de nagyon fontos háttérmunkát 4-6 egyesületi tag irányítja, a verseny lebonyolítása pedig 35-40 ember munkája. Körülbelül 3-4 hónappal a versenyek előtt már elkezdjük a szervezést. A május 28-i Fóti-Futi szervezését már januárban elkezdtük, április 2-a óta pedig már előnevezni is lehet. A verseny napjára most is várunk önkénteseket és közösségi szolgálatosokat is szívesen fogadunk.

Áprilisban lesz az I. Fóti Futófesztivál, ez önöknek konkurenciát jelent?

Ez a rendezvény is nagyon jó lehetőség a futás népszerűsítésére, de nem jelent konkurenciát ránk nézve, mivel mi a szabadidősport népszerűsítésére köteleződtünk el, illetve mi a versenyeinket terepen rendezzük. A Fóti-Futi, a Romtemplom-futás is terepen zajlik, míg a futófesztiválon aszfalton futnak majd a versenyzők és országos szintű a  rendezvény. Elférnek ezek a programok egymás mellett, mivel más jellegűek. Örülünk, hogy az országos futófesztiválon is minél többen ismerik majd meg Fótot.

Milyen jövőbeli tervei vannak az egyesületnek?

Tervezzük az egyesületen belül egy kerékpáros csoport létrehozását, ennek FótBike lesz a neve. A futófesztiválon az FSE felkérte egyesületünket, hogy segítsünk a rendezvény lebonyolításába. Az alakuló FótBike csapattal operatív útvonalbiztosításokat végzünk majd. A FótBike-ot olyan kerékpáros csapattá szeretnénk fejleszteni, amely kerékpártúrákat szervez. Országos pályázaton kerékpárokra pályáztunk, hogy olyanok is részt vehessenek rendezvényeinket, akiknek nincs kerékpárjuk.  Az önkormányzatnál most tervezik a fóti kerékpárutak kiépítését, ebben az egyesületünk véleményét is kikérik. Szeretnénk egy komoly kerékpáros csoporttá válni, mire kiépülnek a városban a kerékpárutak.

Mindenkit szeretettel várunk a XIV. Fóti-Futin és további rendezvényeinken.

 

 

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább