– 2016-ban kerültem ide, mikor a Fóti Közszolgáltatótól, ahol műszaki csoportvezető voltam, nyugdíjba mentem 50 év és 195 nap munkaviszony után. Egy napra nem álltam le, nem voltam ki-, bejelentve. Mindig rendes munkahelyeim voltak. Mióta nyugdíjas vagyok, szintén ugyanúgy dolgozom. Feladatom kapcsolódik az összes önkormányzati ingatlanhoz a városházától kezdve a vendégházig – ezeknek a felügyelete, javítása hozzám tartozik. Olyan állapotban kell , hogy legyen minden, hogy bármikor használhatóak legyenek. Az irodaszerek kiszállítása szintén hozzám tartozik és a rendezvényekre való felkészülés is. Én itt olyan mindenes vagyok. Például a koronavírus miatti fertőtlenítések idején délután hattól este tízig zajlottak a munkálatok, amiket szintén koordináltam. A kapott különdíjjal a városért végzett sok éves munkámat díjazta a polgármester úr.
– Igen, például rengeteg iratot kellett rendeznem, de mindig van hozzá segítségem, amit a közszolgáltató biztosít az önkormányzatnál lévő szakemberek segítségével. Ez az épület, ahol most vagyunk, valójában irattár, de van még két másik hasonló a városban, ahol szintén én rendezem az aktákat. A Városházát folyamatosan újítottuk fel. Az is komoly szervezést igényelt.
– Igen, itt születtem 1952-ben, és azóta is itt élek. Két lányom van, nagyon közel élnek ahhoz a házhoz, ahol a feleségemmel lakunk. Leányaim kutyákkal foglalkoznak és ebben szép sikereket érnek el. Egyikük skót juhászt, a másik sheltiet tenyészt. Rengeteg versenyen indulnak, sokat meg is nyernek: világgyőztes, Európa győztes kutyusaik vannak. Korábban én vittem őket nemzetközi versenyekre, így bejártuk Európa jelentős részét.
– Hát, hogy Fót. A Somlyó, a Kukukk-hegy, ahol szőlőink voltak, nagyon tetszik a katolikus és a református templom így egy kupacban. Most, hogy le lettek bontva a régi épületek, kiemelkedik a szépségük. Tetszik, ahogy a mostani vezetés rendezi a város közterületeit.
– 1962 óta futballoztam, akkoriban kötelező volt kölyökcsapatokat indítani, s úgy szedték össze a játékosokat. Az első évben annyit kaptunk, hogy alig bírtuk hazahozni, de aztán fejlődtünk. Volt, hogy rúgtunk 117 gólt és kaptunk tizenkettőt. Később megye első osztályba kerültünk a serdülőkkel. Apám, az öreg harcos, itt volt pénztáros az egyesületnél. Később voltam a sportkör elnöke a Balogh Sanyi barátom után. Vele csináltuk a sportot, de ő sajnos egyik pillanatról a másikra meghalt 67 évesen. Előző este még együtt voltunk a Szőke Tiszában. Ő kapus volt a nagy régi csapatban. Akkoriban nagyon komoly edzőink is voltak, 1994-1995-ben a legendás Bene Feri volt a Fóti TSZ SE (ahogy akkor nevezték) edzője, Tóth Józsi, szintén korábbi újpesti játékos is edzősködött Fóton. Más világ volt, amikor elindult a serdülőcsapat a hatvanas években, akkor vonattal mentünk a meccsekre. Például, ha Ceglédre kellett mennünk, bevonatoztunk a Nyugatiba, majd onnan vonattal tovább.
– Igen, háromszor is jártam a határnál a segélyszállítmánnyal. A polgármester úrral vittük le az ukrán határ menti Lónyára az adományokat. Először hosszúnak tűnt az út, aztán megszoktuk. Nagyon jó volt a társaság és lent is szeretettel fogadtak minket.
