A végére hagyták a gólokat Rossi fiai

by Ujvári

Végig nehéz meccsen, a végére hagyták a gólokat Rossi fiai – nagy hajtás után a szíve végül kivitte az Eb-re a magyar labdarúgó-válogatottat.

A magyar válogatott hazai pályán játszhatott sorsdöntő mérkőzést a 2021-re halasztott labdarúgó Európa-bajnokságra való kijutásért. Az ellenfél a mieinkéhez nagyjából hasonló játékerőt képviselő Izland volt, a mérkőzést felemás hírekkel várta a nemzeti tizenegy. Szoboszlait elengedte a Salzburg, eközben viszont Marco Rossi szövetségi kapitány elkapta a koronavírust, így karanténba kellett vonulnia.

A mérkőzés végig olyan volt, amilyennek ígérkezett; két – komoly tétmeccsen általában kontrára játszó – csapat óvatosan, de keményen egymásnak feszült. Mindkét csapatnak volt néhány szépen felépített akciója, de a meccs inkább a védelmekről és a középpályán történő védekezésről szólt. Utólag persze könnyű mondani, de várható volt, hogy nagy szerepe lesz a pontrúgásoknak.

Épp egy ilyenből szerezte meg ugyanis a vezetést az izlandi szabadrúgáskirály, Gylfi Sigurdsson a 11. percben. A legfájóbb, hogy épp a csapat egyik biztos pontja, Gulácsi Péter hibázott a gólnál. A mérkőzés ezután jó 60-70 percig férfias küzdelem volt, rossznak nem neveznénk, de azért a szórakoztatóbb egész estés családi filmek közül egyik helyett sem ajánlotta volna jó szívvel az ember.

No, de ha valamire megérte várni, az az utolsó tíz perc volt. A mieink egyre inkább a kapu elé szögezték északi ellenfelüket, aminek meg is lett a jussa. A 88. percben flipperasztalra kívánkozó jelenet játszódott le az izlandi ötösön, a labda Nego elé pattant, aki közelről, higgadtan lőtt Haldorsson mellett a kapuba.

Még ki sem éltük örömünket, hogy a sírból sikerült hosszabbításra menteni a meccset, eldőlt, hogy nem is lesz ráadás. Az utolsó húsz perc legkomolyabb izlandi helyzetéből indított kontrával Szoboszlai futott el a bal szélen, Könyves remekül vitte el középről az embereket, szerény futball-termékpalettánk most már tényleg vitathatatlan csúcsmodellje pedig klasszis higgadtsággal lőtt a bal alsóba a tizenhatos előteréből.

Szoboszlaiban lassan már senki sem kételkedhet, Rossi telefonról is jól irányította a csapatot, a fiúk nem látványos játékkal, de nagyot küzdve nyertek. Mi kell még? Hát még néhány ugyanilyen dráma az Eb-csoportkörben.

Főkép: MTI/Szigetváry Zsolt

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább