A város egyik legérdekesebb látnivalója a Németh Kálmán Emlékház

by Ujvári

A szobrászművész életmű-kiállítása egykori lakóházában található. Balogh Dávid, a múzeum vezetője, művészettörténész-muzeológus mutatta be munkatársunknak a múzeumot.

A Podolinban született művész és családja 1923-ban vették meg a telket a házzal. Németh Kálmán 1947-től 1965-ig, nyugdíjazásáig a Szépművészeti Múzeumban restaurátorként dolgozott.

Munkája mellett egész élete során faragott és szobrászkodott, bár rajzai is kiválóak – ezekből a tervek szerint kiállítás is fog nyílni a Művelődési Házban.

Műveit nem adta el, tudatosan egyben tartotta őket. Nem sok kiállítása volt (a legnagyobb az Iparművészeti Múzeum csarnokában 1965-ben) , de a házában, amely az 50-es, 60-as években kvázi lakásmúzeumként működött, mindenki megtekinthette műveit.

Abban az időben gyakran jártak ide a kor nagy művészei és költői, mint például Passuth László, Illyés Gyula, Berda József.

Halála előtt egy évvel, 1978-ban az államnak ajándékozta házát, kertjét és művészi életművét – azzal a feltétellel, hogy itt állandó kiállítás nyílik. A házban minden az ő munkája – a bútorokat, csillárokat, ajtóbetéteket is ő készítette, s ezek harmonikusan illeszkednek alkotásaihoz.

A múzeumban, mely 1982-ben nyílt meg rendezvényeket is tartanak. A legnagyobb a Kálmán nap október második hetében – ezt már a művész életében is megtartották, 1961 és 1978 között voltak a klasszikus értelemben vett Kálmán napok. Nyáron “Németh Kálmán nyomában” alkotótábort szerveznek.

Az egyik legfontosabb műve a mesternek a Fóti dal. A nagyméretű alkotás eredetileg a Fáy Présházban volt, de miután az vendéglátóhellyé vált, a művész idehozatta.

A faragás azt a pillanatot ábrázolja, amikor Vörösmarty Mihály elszavalja a Fóti dalt. Az asztal körül ott gyülekeznek a reformkor nagyjai – többek közt Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc és Fáy András. Érdekesség, hogy Németh Kálmán önmagát és feleségét, Zuna Editet is odahelyezte az esemény ábrázolásába.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább