A TEK csapott le a fóti lányfuttatókra

by Karakai Ildikó

A család Németországban kényszerített nőket prostitúcióra. A múlt hét keddjén kapták el őket, kora reggel a Honvéd utcában és környékén léptek akcióba a TEK emberei. A környéken lakókat nem engedték ki az utcára, amíg a rajtaütés tartott.

 

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda  Felderítő Főosztálya emberkereskedelem és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a 25 éves N. András és N. László, valamint az 54 éves N. Lászlóné fóti lakosok ellen – közölte honlapján a rendőrség.

 

A nyomozás eddigi állása szerint a család tagjai kizsákmányolás céljából magyar állampolgárságú nőket toboroztak, akiket prostituáltként dolgoztattak külföldön. A megkeresett pénzt részben vagy teljes egészében elvették tőlük, a nőket fenyegették, megfélemlítették, több alkalommal bántalmazták is őket.

A KR NNI nyomozói a Terrorelhárítási Központ műveleti egységével közösen 2019. március 26-án reggel összehangolt akciót tartottak, és Fóton fogták el a gyanúsítottakat. Közös otthonuk átkutatásakor a bűncselekmények elkövetéséhez kapcsolódó feljegyzéseket, albérleti szerződéseket, mobiltelefonokat foglaltak le a nyomozók.

A rendőrök a három elfogottat gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Forrás: police.hu

Fotó: police.hu

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább