A mostani szigorítások után, jöhet a nyitás

by Ujvári

A miniszterelnök a Kossuth rádiónak adott interjújában részletezte a tegnap bejelentett szigorításokat és azok következményeit. Orbán Viktor elmondta, azért van most szükség a szigorításokra, hogy húsvétra már nyitni lehessen.

Az interjúban elhangzott, hogy a járványügyi szakemberek szerint nem volt más választás, szigorítani kellett az intézkedéseken, viszont ez azt is jelenti, hogy március 15-e után már a nyitást kezdhetik el tervezni, ami húsvét körülre tehető.

Márciusban is tovább folytatódnak az oltások, Orbán Viktor szerint áprilisra 2,4 millió beoltott embert lehet, július elejére pedig 8 millió feletti számot szeretne.

Az óvodák és az iskolák bezárása mellett, a bölcsődék nyitva maradnak. A miniszterelnök ezt azzal indokolta, hogy a fertőzések most ott alacsony számokat mutatnak.

A virágboltok a hétfői napon még nyitva maradhatnak a nőnap miatt, ami az egyik legforgalmasabb napjuk egész évben.

A bezárandó vállalkozások egész márciusra bértámogatást kapnak, és elengedik a bérleti díjukat is, valamint kiterjesztik az adókedvezményeket, elengedik a katát.

Az utazások kapcsán Orbán Viktor arra kért mindenkit, hogy halassza el a nyaralását, mert a vírus hazahozatala problémát jelenthet.

Főkép: YouTube

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább