A következő állomás a Németh Kálmán Emlékház!

by Szandra

Első alkalommal rendezett kisvonatos városnézést a Fóti Értéktár Bizottság. A kezdeményezés sikerét bizonyítja, hogy a túra összesen, körülbelül 150 helye már az internetes foglalással betelt. A legtöbben fótiak jöttek, de csatlakozott néhány, a város iránt érdeklődő rokon, barát is.

A hűvös időben a Szeplőtelen Fogantatás templomától indultak a kirándulások. Mi az elsőn vettünk részt, melyet Balogh Dávid muzeológus, művészettörténész, az Értéktár Bizottság tagja vezetett. Az induló állomáson bemutatta az Ybl Miklós által tervezett templomot, később a Károlyi-kastély következett, majd a Suum Cuique-telep, ahol nemrég teleptörténeti vezetést ( Nagy sikerű teleptörténet Fótújfalun Balogh Dáviddal – FÓTINFO (fotinfo.hu) ) is tartott.

A Németh Kálmán Emlékház “hazai terep” volt számára, hiszen ő vezeti az intézményt. Innen a hűvös idő ellenére a lelkes társaságot a Fáy Présházhoz vitte fel a kisvasút. Itt be lehetett menni a Vörösmarty kunyhóba, ami még a várost jól ismerő fótiak jó részének is különleges élmény volt. A kirándulás a Tájháznál fejeződött be, ahol a szervező Fóti Értéktár Bizottság vezetője, Lévai Sándorné és a bizottság több tagja várta a vendégeket. Az egyre szebben berendezett szobákat ők mutatták be, és ezzel az érdekes programmal zárult az első fóti kisvonatos városnézés.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább