Nagy sikerű teleptörténet Fótújfalun Balogh Dáviddal

by Szandra

A Vörösmarty Művelődési Házban rendezett nagyszabású kiállításhoz kacsolódóan Balogh Dávid, a tárlat kurátora nagy sikerű teleptörténeti vezetést tartott Fótújfalun az egykori  Suum Cuique mintaközösség helyszínén.

Nagyon sokan jöttek össze: többen a most is az egykori házakban lakók közül, voltak, akik gyerekkorukban laktak és játszottak erre, és sok fiatal, akiket érdekel a városrész története. Senki sem csalódott, a fiatal művészettörténész-muzeológus izgalmas vezetésen mutatta be a még álló házakat, mesélt az avatásról, az építkezésről, és persze a város terveiről is a Suum Cuique Emlékházzal kapcsolatban.
A negyed végigjárásakor kiderült, hogy a száz év alatt az új tulajdonosok a házakat átépítették, kibővítették, így csak egy maradt meg eredeti állapotában, amit az önkormányzat meg is vásárolt, és a tervek szerint előbb-utóbb itt nyílik meg a Suum Cuique Emlékház. Az épület állaga miatt sok idő nincs a projekt megvalósítására, mivel a ház folyamatosan romlik, és félő, hogy a kémény után az egész ház bedől.
Az első 18 ház avatásáról most újabb “titkokat” tudhatunk meg, például az ünnepségre a több tízezer ember különvonatokkal érkezett Budapestről. Dávid mutatott fényképeket a hivatalos, protokolláris program utáni népünnepélyről: volt ott körhinta, hajóhinta, a helyi fiatalok palotást táncoltak Horthy Miklós kormányzó tiszteletére, és például egy jósnő is. Volt ökörsütés és hoztak az állatkertből két tevét a gyerekeknek – minden korosztály megtalálta a maga szórakozási lehetőségét. A nap zárásaként egy nagyon szép szerenádot adtak Gróf Apponyi Franciskának a kastélyban.
A séta során Balogh Dávid megmutatta többek közt a japán, sziámi, és vatikáni házakat a hozzájuk tartozó történetekkel. Például, hogy Apponyi Franciska az első adománykérő levelet a Vatikánba küldte azzal a gondolattal, ha a pápa segít, az ösztönzi a többi országot és a magyar nemességet az adakozásra. Igaza is lett, hisz a 45 ország közül, melyet megkeresett, végül 18 segített és felépített egy-egy házat.
Az avató ünnepség bevételéből építették fel a telep kis Néprajzi Múzeumát. Volt egy magyaros szobája tányérokkal,  néprajzi tárgyakkal.  Az asztalosműhelyben készültek a bútorok, melyekből hajószámra vittek Amerikába a nosztalgikus hangulatú magyarok.
A Vörösmarty Művelődési Házban június 15-ig még látogatható a nagyszabású “Egy falu, amelyet az egész világ épít” -100 éves a Suum Cuique-telep kiállítás. Az utolsó tárlatvezetés  június 15-én 16. 30-kor lesz.

 

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább