A Házasság hete Fóton rendezvénysorozat keretén belül a harmadik fóti házaspárt mutatjuk be. Nagy Zsolt és Nagyné Ombodi Eszter tudatosan figyelnek azokra a hétköznapi buktatókra, amelyek kikezdhetnek egy házasságot. Kapcsolatuk sikerét ötödik gyermekük érkezése igazolja.
Vonzalom? Választás? Hol, hogyan dőlt el, hogy összetartoztok?
Már a megismerkedésünk is egy csoda volt. Részt vettem egy ismert református lelkipásztor, Cseri Kálmán előadás-sorozatán. Egyszer csak megpillantottam a tömegben egy lányt, aki mintha ismerős lett volna az egyetemről. Elsőéves műegyetemista voltam ekkor, hatszázan voltunk egy évfolyamon. Mindez szeptemberben történt, amikor még szinte senkit sem ismertem. Elhatároztam, hogy ha legközelebb látom ezt a lányt az egyetemen, kifaggatom, hogy mit is keresett ő egy keresztyén előadáson. Másnap reggel a több száz fős előadóteremben éppen mellém ült le… Két év telt még el, mielőtt elkezdtünk komolyan ismerkedni, de ez a csoda mély nyomot hagyott bennünk. Hogy volt-e vonzalom? Nem vonzalom, hanem hatalmas, szenvedélyes szerelem! De az érzelmeket nálunk megelőzte egy még korábbi döntés. Mindketten fiatalon elhatároztuk, hogy hívő keresztyén társat keresünk magunknak, így csak arra néztünk rá „olyan” szemmel, aki az első szűrőn már átment. Rengeteget beszélgettünk, igyekeztünk minél jobban megismerni egymást. Tudtunk közösen Bibliát olvasni és imádkozni is. Ez nagyon fontos volt számunkra, mert így megbizonyosodhattunk róla, hogy azonos értékrendet vallunk, és mindketten azonos alapra szeretnénk felépíteni az életünket. Azután, hogy járni kezdtünk, hét hét elegendő volt a leánykéréshez. Eszter igent mondott, és további egy év jegyesség és ismerkedés után már az egyetem alatt összeházasodtunk.
Mik az összetartó kapcsok az életetekben?
Házasság nem létezhet elköteleződés nélkül. Amikor összeházasodtunk, életre szóló döntést hoztunk egymás mellett. Pálhegyi Ferenc egyik előadásának címével élve elköteleződtünk hűségre, megbocsátásra, szeretetre. Mindhárom szó nagyon hangsúlyos. Egyszer kimondtuk az esküvői fogadalomtétel szavait: „hozzá hű leszek, vele megelégszem, vele szentül élek, vele tűrők, vele szenvedek”, „sem boldog, sem boldogtalan állapotában holtomig vagy holtáig hitetlenül el nem hagyom”. De ezt a fogadalmat később is gyakran tudatosítani kell magunkban, főleg konfliktusos időkben. Egy jó kapcsolat működtetéséhez folyamatosan energiát kell befektetni, ám ez nem jelenti azt, hogy a házasság csak munkából áll. Épp ellenkezőleg: a befektetett energián áldás van, belőle rengeteg öröm és ajándék fakad! Ráadásul mi egy szerelmi háromszögben éljük az életünket, amelynek a felső csúcsában Jézus Krisztus áll. Így nem csak a saját erőforrásainkra támaszkodhatunk, hanem az Istentől kapott szeretetet is sugározhatjuk egymás felé. A mi véges erőnket Isten ki tudja pótolni.
Volt nagy próbatétel, krízis a közös utatokon? Mit tanultatok belőle?
Istennek hála, a nagy mélységek, nagy próbatételek, nagy tragédiák mindeddig elkerültek bennünket, persze azért a mi házasságunknak is voltak nehezebb időszakai. A házasságok nagy része az apró kis „hétköznapi kríziseken” szokott elcsúszni. Az ingerültségen, a kedvesség hiányán, az apró figyelmetlenségeken, szeretetlenségen, kicsi félreértéseken, a másik elhanyagolásán, a sok-sok szőnyeg alá söpört, meg nem oldott konfliktuson. Ez mind egy tőről fakad: önzőek vagyunk. Minden házasságban, a miénkben is, a legnagyobb próbatétel egy-egy konfliktusban legyőzni a saját önigazultságunkat, és beismerni, hogy mi is hibáztunk. A legnehezebb bocsánatot kérni, mert ezzel meg kell alázkodnunk a másik előtt, le kell tennünk fegyvert, álarcot, pajzsot. De ugyanilyen nehéz lehet a megbocsátás is. Ezzel kapcsolatban több dolgot is megtanultunk: először is, hogy nem szabad halogatni a problémák megoldását, például átvinni a következő napra. Nem szabad őrizni és táplálni magunkban a haragot és a sértettséget. Másodszor, hogy hamis az attól való félelem, hogy ha szembenézek a saját vétkemmel, félreteszem az önérzetemet és bocsánatot kérek, azzal bármit is veszítek. Pont ezzel nyerhetek a legtöbbet, hiszen a jól kezelt konfliktus révén a kettőnk kapcsolata fog épülni, és erősebben jövünk ki belőle, mint ahogy belementünk! Megtanultuk azt is, hogy minden konfliktus azt próbálja elhitetni velünk, hogy ellenségek vagyunk és le kell győznünk egymást. Pedig pont ellenkezőleg: egymásnak szövetséges társai vagyunk és az a feladatunk, hogy segítsük egymást a közös utunkon. Hívő emberként mind a bocsánatkérést, mind a megbocsátást könnyebb gyakorolnunk. Hiszen Isten jelenlétében látjuk meg igazán, mennyire tökéletlenek vagyunk, és naponta gyakoroljuk vele szemben is a bocsánatkérést. Másrészt, ha Jézus minden bűnünket megbocsátotta, hogyan tehetnénk meg, hogy mi magunk nem engedjük el – az egyébként legtöbbször teljesen jogos – haragunkat a párunkkal szemben?
Törekedtek rá, hogy a közös időtöltés mellett maradjon énidőtök? Mire fordítjátok?
Nem. Épp ellenkezőleg: arra próbálunk törekedni, hogy az élet zajos forgatagában maradjon „mi időnk”, amit csak kettesben tölthetünk. Ebben teljesen hasonlóan működünk. Amellett, hogy időnként vannak olyan programok, amelyeken külön-külön veszünk részt, soha nem az volt a törekvésünk, hogy megtaláljuk az egyedül tölthető időt. Amikor az első három gyermekünk kicsi volt, minden este korán fektettük le őket. Ez tudatos döntés volt a részünkről és így rengeteg időt nyertünk egymás számára. A mély lelki beszélgetések időszaka volt ez, amikor naponta gyakorolhattuk az igazi kommunikációt, ami nem áll meg a „be kell fizetni a csekket” és a „holnap szervizbe kell vinni az autót” felszínes információcseréjénél, hanem ezek a beszélgetések alkalmasak voltak a valódi énközlésre. Kamaszokat nevelve ma már sokkal több szervezést igényel, hogy lopva találhassunk néha egy-két közös órát. Fontosak a közös élmények is. Például hatalmas örömet jelentett számunkra, hogy néhány éve beiratkoztunk egy társastánc-tanfolyamra. Erről sajnos most a vírushelyzet és az ötödik gyermekünk érkezése miatt egy időre le kell mondanunk.
Milyen közös terveitek vannak?
Először is hamarosan újra babázni szeretnénk. A nagyobb gyermekeinket pedig úgy szeretnénk majd önálló útjukra engedni, hogy legbelül magukkal viszik ugyanazt az értékrendet, amit mi is vallunk, és szeretik ugyanazt az Urat, akire mi is rábíztuk az életünket. Ezen kívül nagyon várjuk már a járvány végét, mert a személyes találkozások hiánya megnehezíti azt a szolgálatot, amire az elmúlt időszakban elhivatást kaptunk. A Bibliai Házassággondozó Szolgálat tagjaiként kilenc éve próbálunk aktívan tevékenykedni a házasságok érdekében. Elsősorban megelőző tevékenységgel: előadások, házaspári hétvégék, nyári hetek alkalmával igyekszünk továbbadni azt, hogy mit tanít Isten önmagáról, az emberről és a házasságról. Látjuk, hogy a házasságok sokszor milyen könnyen megbicsaklanak, összeomlanak, és a párok sokszor szinte csak az utolsó utáni pillanatban fordulnak segítségért. De olyan hatalmas öröm látni, amikor egy házasság újjászületik, kivirágzik, a házasság és a benne élők „meggyógyulnak”! Ebben a szolgálatban mi is sokat kapunk, mert az alkalmakra együtt készülünk, és mások házasságába bepillantást nyerve néha előbb felismerhetjük a saját házasságunkban megbújó veszélyesebb területeket.
