Tuzson Bence adta át az 500. Ovi-Sport Pályát a Fóti Boglárka Óvodában

by franciska

Dr. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, Dr. Tuzson Bence kormányzati államtitkár, térségünk országgyűlési képviselője, Dr. Vass György polgármester, Szőllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, illetve Dr. Molnár Andrea, az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány elnöke vett részt az 500. Ovi-Sport Pálya ünnepélyes átadóján a Fóti Boglárka Óvodában.   

 

Dr. Vass György polgármester köszöntő beszédében kiemelte, hogy az eddig átadott ötszáz Ovi-Sport Pályából négynek fóti óvodások örülhetnek. A polgármester megköszönte az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány segítségét abban, hogy elfogadta Fót város pályázatát, és sikeresen elbírálta. A 2022-es évet a sportlétesítmények éveként értékelte a polgármester, hiszen ebben az évben gazdagabb lett Fót egy sportcsarnokkal, amit ősszel adtak át, és 1,6 milliárd forintból építettek meg. 150 millió forintból elkészült a műfüves pálya, 96 millió forintból a futópálya és a gyerekek örömére a 4 Ovi-Sport Pálya. Az egészséges mozgást minél hamarabb, már óvodáskorban el kell kezdeni, ezért fontos a fóti gyerekeknek a sportpálya átadása, mondta Dr. Vass György.

Dr. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő beszédét azzal kezdte, hogy a mostani időszak mindenki számára kiemelten nehéz. A mai háborús, szankciós környezetben még jobban felértékelődik a családok védelme, biztonsága.  Az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány munkája azért fontos, mert értékes, tartalmas sportolási lehetőséget nyújtanak az ovisok számára. Magyarországon 2010 óta hatalmas köznevelési infrastruktúra- fejlesztés történt, hangsúlyozta a kormányszóvivő, melynek részeként sok helyen újultak meg óvodák, bölcsődék. 2010 és 2022 között az óvodai férőhelyek száma több mint 15 ezer fővel emelkedett a fejlesztéseknek köszönhetően.  Az elmúlt tíz év alatt az óvodák 10%- a kapott Ovi-Sport Pályát. A kormány által létrehozott sporttámogatási programnak köszönhetően összesen 500 óvodába jutott el a Nemzeti Ovi-Sport Program, amelyből 469 hazánkban, 31 pedig határon túl épült meg. A program által 55 ezer gyermek vehet részt  sportolásban, 4000 óvodapedagógus alkalmazhatja a megszerzett tudását. „Ezek a kezdeményezések örömet jelentenek az óvodapedagógusoknak, a gyermekeknek és nekünk szülőknek, hiszen tudjuk, hogy a gyermekeink a sport szeretetével is találkoznak ezeken a pályákon. Gratulálok a városnak az új pályákhoz, és az alapítványnak ehhez a mérföldkői teljesítményhez”-mondta Szentkirályi Alexandra.

Jusztinné Rick Éva intézményvezető arról számolt be, hogy az óvodában a pedagógusok  tevékenységközpontú óvodai nevelési program keretén belül tanítanak, amelyben a mozgásnak kiemelkedő szerepe van az egészséges életmódra nevelésben, az értelmi fejlődés alakulásában és a beszéd fejlődésében is. Az óvodában a gyerekek a mindennapos testnevelési foglalkozások mellett megismerkednek a labdajátékokkal, focizhatnak, zumbáznak és az ovis rockyn is részt vehetnek.

Tuzson Bence, körzetünk képviselője beszédét azzal kezdte, hogy a fóti Mikulás nagy ajándékot hozott a fóti gyerekeknek az Ovi-Sport Pálya átadásával. A választókerületben már 17 sportpályát építettek meg, és 2 településen nincs még ilyen pálya, de azon dolgoznak, hogy ez a két település is mielőbb  élvezhesse az Ovi-Sport Pálya előnyeit.  A fejlesztések közül mindig a gyermekintézmények bővülése, infrastrukturális fejlesztése a legnagyobb öröm. Az utóbbi időben több mint 30 fejlesztés kapcsolódott óvodákhoz, iskolákhoz, és több mint 200 új bölcsődei férőhelyet hozott létre a kormány. Fóton  350 millió forintos állami támogatásból hamarosan elkezdődik egy bölcsődefejlesztés is, mondta körzetünk képviselője, aki hangsúlyozta, hogy azért dolgozik a kormány, hogy a  jövőben még sok Ovi-Sport Pálya kerüljön átadásra.

Szőllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, a Nemzeti Sport főszerkesztője rövid beszédében  fantasztikus programnak minősítette az Ovi-Sport Programot, amelynek a lényege, hogy odaviszik a pályát, ahol a gyerekek a legtöbb idejüket töltik. Az ilyen pályákon a foci és a többi labdajáték szeretetét tapasztalhatják meg a gyerekek, mondta Szőllősi György, aki az óvoda vezetőjének átadta Kemény Kristóf háromrészes mesekönyvét, amelyet Puskás öcsi futball-legendáról írt.

Dr. Molnár Andrea, az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány elnöke beszédében kitért az alapítvány 11 év alatt elért eredményeire, amelyben 5000 óvodapedagógus, 5000 gyerek, 500 óvoda, 200 önkormányzat, 250 támogató cég vett részt.  2010-ben egy fantasztikus összefogás keretében építették meg az első pályát Debrecenben, majd a sikeren felbuzdulva fogalmazódott meg az Ovi-Sport Program gondolata, amely elnyerte Buzánszky Jenő, a Nemzet Sportolója, a legendás Aranycsapat jobbhátvédje támogatását.

Az Ovi-Sport Közhasznú Alapítványt még Ovi-Foci néven Buzánszky Jenő alapította. Az Ovi-Sport Programot, annak elemeként pedig az Ovi-Sport Pályát 2018-ban Érték és Minőség Nagydíjjal ismerték el. A Magyar Termék Nagydíjat és az Innovációért Nívódíjat 2013-ban még Buzánszky Jenő vehette át a Parlamentben. A program a határon túli magyarokhoz is eljutott, hiszen 21 pályát adtak át külhonban és 10 pályát külföldön.

A beszédeket a fóti óvodások színvonalas műsorai színesítették, akik a hivatalos átadás után nagy örömmel próbálták ki az Ovi-Sport Pályát.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább