A cél, hogy bevonjuk a gyerekeket: Kapitány Zoltán beszélt a terveikről

by fnora
Célunk a meglévő és a jövőben elkészülő infrastruktúráink kihasználása, minél több gyerek bevonása Fóton a sport vérkeringésébe – kezdte a terveikről szóló beszélgetést a Fót SE elnöke. 
A hamarosan megnyíló sportcsarnok és az elkészülő műfüves pálya miatt könnyebb lesz a tervezés és az edzések, a mérkőzések logisztikai kivitelezése. Természetesen az iskolákkal, az óvodákkal megmarad a szoros kapcsolat, sőt, szeretnének bekerülni az iskolai tantervekbe. A Fót SE edzői a tornatanárokkal együttműködve dolgoznának, ha az iskolák is hasznosnak vélik a kezdeményezést – fűzte hozzá Kapitány Zoltán.
“Folyamatban van egy speciális, 6-12 éves korosztályra kifejlesztett, nem sportágspecifikus mozgáskoordinációra épülő képzési rendszer felépítése is. Ha ez sikerül, akkor a gyerekek szinte az összes sportágba betekintést nyerhetnek, és kiválaszthatják szakemberek segítségével az adottságaiknak legmegfelelőbb sportágat. Fóton ez a rendszer eddig nem működött. A cél az, hogy a sportágak gyakorlása ne csak tanítás után, délután 4 és este 8 óra között történjen, hanem már a tornaórák keretében is. Ezt szeretnénk megvalósítani az óvodákban is, és erről tárgyalunk az intézmények igazgatóival, fenntartóival” – számolt be az edző.
Több iskolával már megegyeztek, sokkal még egyeztetnek. Az egyesület arra is nyitott, hogy a gyerekeket a tornaórán kihozzák az egyesület létesítményeibe – bár ez természetesen komoly tervezést és esetleg szállítási kapacitást is igényel. Jelenleg nagyjából 500 felnőtt és gyermek sportol velük, szeretnék megduplázni 1 éven belül a sportolóik számát.
“Felnőtt labdarúgócsapatunkat szeretnénk felsőbb osztályba juttatni, mert ez Fót és a helyi utánpótlás érdeke. Pályázatot adtunk be több fóti sportrendezvényre mintegy 8 millió forint értékben. Ezek elbírálása 2021 őszére várható, a programsorozat pedig 2022-ben lenne. Igyekszünk kapcsolatot építeni Fót több jelentős egyesületével, civil szervezetével, igyekszünk elérni, hogy egymást segítve és erősítve tudjunk hatékonyabban működni” – mondta a Fót SE elnöke.
Újraindul a természetjáró, a kosárlabda, a modern tánc szakosztály és a karate lehetőségéről is tárgyalnak.
“Lépéseket tettünk az együttműködésre a szomszédos települések főbb egyesületeivel. Kiemelném Dunakeszi remekül felépített és működtetett egyesületét, a VSD-t. Temesvári István elnökkel és Székely István alelnökkel már többször találkoztunk, és terveink szerint szorosabbra fogjuk a térség két meghatározó városának együttműködését, kihasználjuk a szinergiákat. Fót számára példaértékű a VSD-ben és a VSD-ért elvégzett munka. A Mogyoród KSK elnökével, Farkas Tamással és labdarúgó- szakosztályával elindultunk egy közös csapat felépítésén, szerintünk itt is jó szakmai és emberi kapcsolatok alakulnak. A legfontosabb a sportolók kiszolgálása, közösséggé kovácsolása és az egyéni, illetve csapatcélok elérése” – mondat a Fót SE elnöke.
Az önkormányzattal a nagyon jó kapcsolat megtartásán túl folyamatos havi koordinációs, projektszemléletű megbeszélést is kezdeményeztek.
“Ezen a fórumon szeretnénk beszámolni egyesületünk eredményeiről, programjairól és segítséget kérni, ha szükséges. A polgármester úr és az alpolgármester úr is nagyon nyitott a fóti sportélet magasabb fokozatra kapcsolására, de köszönettel tartozunk mindenkinek, aki eddig dolgozott és ezután dolgozni fog , energiát fektet a Fót SE fejlődésébe. Az önkormányzati dolgozók, a Közszolgáltató Kft. vezetői és dolgozói mind segítőkészek, és talán ez az, amitől igazán tud működni az egyesületünk”- zárta le a beszélgetést Kapitány Zoltán.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább