Fiatalkorú lányt futtattak – vádemelés Pest megyében

by Karakai Ildikó

Fiatalkorú lányt futtatott egy pár, ezért emberkereskedelem bűntette, valamint káros szenvedélykeltés vétsége miatt vádat emeltek ellenük, egyiküknek pedig kerítés miatt is felelnie kell – tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség az MTI-t.

Az élettársi közösségben élő pár 2018 márciusában befogadta magához a férfi lányának egyik iskolatársát. Később a férfi nyugtatót és alkoholt adott neki, majd közösült is vele, ami többször megismétlődött. Utóbb pedig arra kényszerítették a lányt, hogy pénzért szexuális szolgáltatást nyújtson más férfiaknak. A lány többször próbált kilépni ebből a helyzetből, de a pár rábeszéléssel, fenyegetéssel, bántalmazással elérte, hogy maradjon.

Végül a lány mintegy öt hónap elteltével elmondta szüleinek a történteket, így sikerült megszakítania a kapcsolatot a párossal.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább