A 17. alkalommal megrendezett Országos Könyvtári Napok részeként két esemény volt a városi könyvtárban: az Irodalmi klub keretében Mörk Leonóra írónővel volt egy beszélgetés, míg később a Könyvtárak éjszakája program keretében Gál Tamás színházi kritikus tartott előadást.
A beszélgetések előtt Barócsi Istvánné, a könyvtár vezetője elmondta, hogy a meghívott vendégeket mindig a könyvek népszerűsége alapján választják ki, és Mörk Leonóra műveit nagyon szeretik az olvasóik.
Mörk Leonórával Szegő János irodalomkritikus beszélgetett. Az izgalmas témák közt szerepelt például az írónő neve, a Leonóra. Miért lett Leonóra, milyen a viszonya a Leonóra névhez, hogy jött ez a Leonóraság egyáltalán. Mint kiderült, valóban Beethoventől kapta a nevét, mivel édesapjának ő a kedvenc szerzője. Nem olyan régen mesélte el neki, hogy amikor fiatal házasok voltak, Miskolcon éltek, és egyszer fel kellett jönnie Pestre. Azt mesélte, hogy hamarabb felért, volt másfél-két órája, beült a körúton egy moziba, ahol éppen valami zenés filmet vetítettek, és a 3. Leonóra nyitányt játszották. Ekkor elhatározta, ha neki lánya születik, Leonórának fogják hívni. “Azóta úgy érzem , hogy engem Beethovenhez egy különleges kapcsolat fűz, ő jobban az enyém mint, bárki másé”.
Nem a legutolsó, hanem az eggyel korábbi könyvem, a Törött tulipánok, mely a holland aranykorban játszódik Rembrandt idejében a 17. században. Ez az a regény, ami miatt nagyon sokan odajöttek hozzám és kérdezték – nem lesz ennek folytatása? Én nem szoktam folytatásokat írni, de ezen elgondolkoztam. Így most egy másik holland történet van a fejemben, ami ugyanennek nem a folytatása, de ugyanebben a korban játszódik – hátha annak is fognak örülni az olvasók.
A legelső nem, az egy abszolút modern történet volt, van egy riportkötet, illetve egy szabálytalan útinapló a Luther útról, de a többi ebbe a történelmi regénykategóriába tartozik.
Az én fejemben egy csomó ötlet van, szeretnék más műfajokat is kipróbálni. Például a krimit, amiben több a kutatós és megfejtős szál, illetve azt, amit úgy hívnak, hogy mágikus realizmus. Amikor a történet egy szinten a valóságban játszódik, de egy másik szinten kicsit meseszerű, mintha egy másik világba kerülne át az ember, varázsos elemek vannak benne. Ez a műfaj nagyon tetszik nekem.
Az ember nagyon sokáig fejben dolgozik, megszületik az ötlet, kidolgozza a szereplőket, a cselekményt. Néha hosszasan tépelődőm, hogy de akkor miért az, és hogy mi, hogy legyen, mi egy-egy szituáció megoldása, és mi a motivációja az illetőnek, miért csinálja. Inkább ez tart hosszabb ideig, eltarthat akár egy-két évig is. Maga a megírás, amikor jó részt már megvan az anyag a fejemben, az mondjuk 3-4 hónap.
Éppen elég újságcikket írtam korábban, de azért most is szoktam anyagot adni a például a Libri magazinba. Van egy website, a viszont.hu, ami kimondottan kultúrtörténeti írásokat közöl. Azokat nagyon szeretem írni – a könyveimhez végzett kutatások, meg az utazásaim során belebotlok teljesen meglepő és lenyűgöző történetekbe, és azokat oda megírhatom.
A könyvtárak éjszakáján Gál Tamás színházi kritikus, a 20. századi nagy magyar színészlegendákról tartott vetített képes előadást. Volt szó többek közt a Latinovits-Bujtor-Frenreisz testvérekről, Salamon Béláról, Básti Lajosról, Szabó Gyuláról.
Kérdésünkre Gál Tamás elmondta, hogy azokat a híres színészeket válogatta be az előadásába, akik a huszadik században rengeteget tettek a magyar színházi kultúráért. Sokan már nincsenek közöttünk, de szerepelnek olyanok is a mai estén, akik hála istennek, még igen, így Molnár Piroska, Galambos Erzsi, Csákányi Eszter vagy a gyakran szintén színházakban is fellépő Földes László, Hobó.