58 év után távozik az ország rekorder polgármestere

by Karakai Ildikó

Csaknem 58 évnyi szolgálat után távozik Veresegyház polgármesteri székéből Pásztor Béla – értesült a Magyar Nemzet.

A lap úgy tudja, hogy a Pest vármegyei település első embere azért határozott így, mert hamarosan betölti a 85. életévét , és nem szeretné, hogy önmaga és a város számára méltatlan helyzet álljon elő. Saját maga döntött a távozásról. Egy ideje már készült erre, de nem beszélt róla senkinek. Pásztor Béla a döntését a február 21-i testületi ülésen jelenti majd be, és a polgármesteri székből február 28-án távozik, aznap ünnepli a 85. születésnapját.

A város továbbra is számíthat a tanácsaira és tapasztalataira, de úgy gondolja, most már jöjjenek a fiatalok.

A felvidéki születésű Pásztor Bélát 1965. szeptember 1-jén választották meg Veresegyház tanácselnökének, előtte a helyi művelődési ház igazgatója volt. Pásztor Béla annak ellenére lehetett a Pest vármegyei település tanácselnöke, hogy soha nem volt az állampárt (Magyar Szocialista Munkáspárt) tagja, ennek ellenére ezt a tisztséget 1990. október 12-ig betöltötte. 1990-ben a város polgármesterévé választották, azóta minden választáson nyert, és mindmáig a város vezetője.

Tanácselnökként, polgármesterként eddig közel 58 évet töltött Veresegyház élén, ami rekordnak számít hazánkban.

 

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább