50 állomást újít fel a MÁV, jórészt a környékünkön

by Karakai Ildikó

A MÁV Zrt. 2023-ig 50 vasútállomást újít fel, a vasúttársaság a saját forrásaiból évente 4-5 milliárd forintot szeretne fordítani a munkálatokra, amelyek az épületek állapotának javítását, az utasforgalmi terek komfortosabb kialakítását szolgálják – mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója újságíróknak.

Homolya Róbert hozzátette, a MÁV-Start Zrt. utasforgalmi és jegypénztári adatai alapján választották ki az “50 megújuló állomás” elnevezésű karbantartási program állomásait.

Elsősorban a Budapest – Cegléd – Szolnok (100A vonal) és a Budapest – Vác – Szob (70-es vonal) vasútvonal állomásaira koncentrálnak, mivel ezek a legforgalmasabb elővárosi vonalak, és a jövőre forgalomba álló KISS emeletes motorvonatok is ezeken a vonalakon szállítják majd az utasokat.

A felújítandó vasútállomásokat mutató térképet a MÁV csoport honlapján találtuk meg, IDE kattintva Ön is láthatja.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább