3-2-re nyert a Fót SE I. a szezon utolsó fordulójában

by ktgy

A Zsámboki SE szurkolócsapata már a meccs előtt dobolással csinált jó hangulatot.

A műfüves pályán ezt csak a hálón kívül tehették meg, és ugyancsak ott gyülekezhettek a hazai szurkolók is.

A játék előtt a zsámbokiak edzője, Kovács Viktor elmondta, hogy lelkes fiatal csapatuk győzni szeretne, bár tudják, hogy nem lesz könnyű a mérkőzés.

Serdült Tamás a fóti edző szintén győzelemmel szerette volna zárni az őszi fordulókat. Kérdésünkre, hogyan alakul a játékosok programja a szezon után, elmondta, hogy ”decemberben még levezetünk, és januárban megkezdjük a felkészülést a tavaszi szezonra. Hat hetet szánunk a felkészülésre, edzőmeccsekkel, terveink szerint megye másod, illetve megye első osztályú csapatokkal, erősebb ellenfelekkel. Várhatóak új igazolások is, ezen dolgozunk.”

Kérdésünkre, hogy milyen a csapat tagjai között a viszony, találkoznak-e edzéseken, meccseken kívül is, a fótiak edzője elmondta, hogy vannak közös programok, nemrég például elmentek együtt ebédelni, majd bowlingozni. ” Szoktunk csapatépítő programokat tartani, nem feltétlenül csak a foci köt össze minket.”

A meccs előtt egyperces néma csenddel emlékeztek meg a napokban elhunyt futball-legendáról, Mészöly Kálmánról.

A mérkőzés elején a vendégek egy 11-essel szerezték meg a vezetést, amire hamar megjött a fóti válasz. Az első félidőt végül egy-egy újabb zsámboki és fóti gólnak köszönhetően 2-2-vel zárták a csapatok.

A második félidő végén egy hazai 11-es döntötte el a mérkőzést. Megítélése után néhány percig állt a játék, mivel a vendégszurkolók egy része nehezményezte a bírói döntést.  A büntetőt végül Farkas Krisztián (aki a második hazai gólt is szerezte) értékesítette, így állítva be a végeredményt. Az első fóti gól szerzője Krusinszki Csaba volt.

A mérkőzés után újra az edzőket kérdeztük. Serdült Tamás azt mondta: „Végig uraltuk a meccset, nem éreztem azt, hogy veszély lehet. Próbáltuk az edzésen gyakoroltakat megvalósítani.” A szezonról az edző úgy vélte, hogy a formájuk hektikus volt, több olyan meccset elveszítettek, amelyet meg kellett volna nyerni, de előfordult ennek a fordítottja is. A lényeg, hogy feljutottak.

Kovács Tamás, a vendégek edzője röviden ennyit mondott a meccs után: “Az a csapat nyert, amelyik a végén jobban akart. Nem találjuk el a kaput, abból meg nehéz lesz gólt lőni.”

A két edző, Kovács Viktor és Serdült Tamás

 

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább