Újabb izgalmas programok várták a fótiakat a második adventi vasárnapon

by fnora
Ezen a vasárnapon is színes programokkal várták az érdeklődőket a régi Gondviselés Óvodában és annak kertjében.
A második adventi, gyertyagyújtás előtt dr. Steiner József, fóti baptista lelkipásztor hirdetett igét. A programsorozat részeként bemutatta szakmáját Máté Richárd díszműkovács, aki fokosfejeket, lófejes sörnyitót, szerencsepatkót és vasrózsát is készít. A Muharay Elemér színjátszó társulat élő betlehemet mutatott be, majd a kézműves foglalkozás termében a Fóti Zenebarátok Kórusa adott rövid koncertet. Az Apponyi Franciska Óvoda óvodásainak és a Fáy András Általános Iskola tanulóinak a műsorát is megnézhette a nagyérdemű.
A kézműves foglalkozáson készültek édességek és mikulások, papírfenyők és nemezkarkötők. A program részeként eljött a Mikulás és ajándékokat hozott a gyerekeknek. A kézműves vásáron vidám kulcstartókat is be lehetett szerezni, Tóth Vivien és Kiséri Krisztina termékeit. Két-három hónapja kezdték el a gyártást és már most nagy sikerük van. Az épület előtt, az utcán pedig szerencsekerékkel lehetett ajándékokat nyerni. A sokszínű program végén a Veresegyház Big Band adott rövid koncertet és a gyerekeknek volt filmvetítés is.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább