A járvány harmadik hullámát letörtük, lényegében le is győztük – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. A kormányfő azt mondta, a beoltottak …
Címke:
maszk
-
-
Kollégánk ezt próbálta feltérképezni a városban. Nem csak nézett, kérdezett is. A egyik beszélgetőpartnere szerint a fótiaknak körülbelül a fele visel közterületen maszkot és ez nagyjából egybeesik azzal, amit …
-
Fót Város Önkormányzata a honlapján közleményben frissítette a maszkhasználat szabályait a város területén belül.
-
A koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs jóváhagyásával felfüggesztette járművein a maximum 30 százalékos telítettségre vonatkozó szabályt a Volánbusz Zrt. – jelentették be csütörtökön a cég Facebook-oldalán. Ahogy az élet …
-
Hétfőtől Budapesten hatályát veszti a kijárási korlátozás, de életben maradnak egyes védelmi óvintézkedések – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a vasárnapi online sajtótájékoztatón. Lakatos …
-
Hétfőtől, vagyis mától kötelező a szájmaszk viselése a Volánbusz járművein, és az első ajtón kell felszállni azokra a járatokra, amelyek nem érintik Pest megyét és Budapestet – közölte a busztársaság. …
-
Mától csak sállal, kendővel vagy maszkkal eltakart arccal szabad felszállni a fővárosi tömegközlekedés járataira, s így lehet csak boltba menni és taxival utazni a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében. Az …
-
Azt már tudtuk, hogy április 27-től kötelező lesz szájmaszkkal, sállal vagy kendővel eltakarni az arcunkat a BKK járatain. A főpolgármester most azt is közölte, hogy a döntés a fővárosi üzleteket, …
-
Fóton az önkormányzat “házhoz szállított” ajándékot 60 családnak. A meglepetéscsomagokat többek közt Dr. Vass György polgármester adta át. Szintén segítségként, a város vezetősége egy-egy maszkot ad azoknak, akik nem rendelkeznek …
