Sportolással és kiállítással ünnepelték a nőnapot a Phoenix Sportcsarnokban

by ktgy

A második alkalommal megrendezett nőnapról Füle Ágnest, a sportcsarnok programszervezőjét kérdeztük.

Említette, hogy az idei nagyobb szabású rendezvény a tavalyinál, minek köszönhető ez?

  • Most nagyon sok ember önként ajánlotta, hogy jön, és egymás után hozták magukkal a barátokat, barátnőket – így szerveződött ez, ilyen spontán.

Ez inkább egy sporteseménynek látszik?

  • A nőnapot mi úgy képzeljük el – mégis egy sportcsarnokként -, hogy legyen benne szerepe a sportnak, hiszen mi azért vagyunk, hogy a mozgást népszerűsítsük. Nagyon sokan vannak még most is Fóton, akik nem ismerik, hogy hol van a sportcsarnok, és közülük is szeretnénk minél többüknek bemutatni az itteni sportolási lehetőségeket. A jövő héttől indul nálunk egy alakformáló torna, és a spinningesek is rendszeresen tartanak majd foglalkozásokat. A fóti nők eddig nem használták ki a sportcsarnokot, és úgy gondoltuk, a nőnap egy remek lehetőség a bemutatkozásra. Látszik, hogy szívesen jönnek, mert minden programra vannak érdeklődők.

Mit lehet tudni a mostani programról?

  • Összesen 17 résztvevőnk van. 5 képzőművész az emeleten mutatja be műveit, amiket meg is lehet vásárolni: Vámos Regina, Elek Andrea,  Nagy Éva, Kis Eszter és  leánya, Potyók Sára, aki tűzzománccal és nemezzel foglalkozik.

  • A bejáratnál van egy különleges ízeket kínáló hölgy, Viki, aki rendezvényekre is vállalja finomságok készítését.

  • Van egy stílustanácsadónk is, aki a fóti Katarzis divatboltot képviseli, ők is önként ajánlkoztak.

  • Dr. Szeitz Szilvia pedig jogi kérdésekben ad tanácsot a hozzá fordulóknak. Van gerinc – és Bemer-ágyterápia-bemutatónk és akupunktúra, smink- és hajápolási tanácsadás is. Ezenkívül korabeli ruhákban is lehet fotózkodni.

Mit lehet tudni a mai sportrendezvényekről?

  • A három 45 perces spinningedzés telt házas. A pályán először egy félórás zumba óra volt, majd  Amarilla vezetésével egy nagyon népszerű alakformáló edzés. A levezetés egy salsation óra lesz Lilian vezetésével.

 

 

 

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább