Ezúttal az országból sem kell kilépnie annak, aki igazán nagyszerű kerékpáros viadalt akar élőben látni. Debrecenből rajtol el kedden délelőtt 10-kor a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny. Most először van Magyarországon a …
Sport
-
-
Idén először lépi át az országhatárt a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny: 2022-ben már Magyarországon is tekernek az elszánt bringások az augusztus 9-én kezdődő viadalon. A sorban a 16. kerékpáros őrület első …
-
Május 14-én Suhajda Szilárd Lhoce-expedíciójának sikerétől volt hangos a média. A Fóton élő hegymászó a Föld 4. legmagasabb, 8516 méteres csúcsát mászta meg májusban. Szilárdot kérdeztük az expedícióról, a hegymászásról …
-
Rekordszámú jelentkezővel indította el focitáborát a Fót SE. A nyári szünet első hetében fociedzések és sportjátékok kipróbálása a program. Idén is tartalmas programokat szervez az egyesület fociszakosztálya a tábor ideje …
-
Szemerkélő esőben játszotta le az utolsó mérkőzését a Kisalag a IV. osztályú bajnokság Közép-csoportjában. A felsőházi rájátszásban a már biztos második Szada volt az ellenfelük, ők különböző problémák miatt csak …
-
Két év kimaradt a népszerű futóversenyből, ezért még nagyobb izgalommal várták a szervezők és a résztvevők az indulást. A 21 és 12 kilométeres rajt korábban volt. Ottjártunkkor az öt kilométeres …
-
Elképesztő szezont tudhat maga mögött Fót SE I. csapata, amely országos szinten is rendkívüli teljesítményt produkált. A Fót Sportegyesület felnőttcsapata május 28-án délután 5-kor hazai pályán játssza utolsó meccsét ebben …
-
A Fót Sportegyesület telephelyén, a Balogh Sándor Sportcentrumban először rendezik meg június 11-én az országos 11-es rúgó bajnokság területi fordulóját, illetve a Fót SE által szervezett, saját 7-es rúgó versenyt …
-
Suhajda Szilárd fóti hegymászó május 14-én sikeresen elérte Földünk negyedik legmagasabb pontját, a Lhoce 8516 méteres csúcsát mesterséges oxigén használata és teherhordók alkalmazása nélkül. Az alaptáborba ma ért vissza. Gratulálunk …
-
A Kisalag elleni 6:0-lal a Fót SE I. továbbra is megnyerte minden meccsét az idei bajnokságban. A két csapat előző mérkőzése a Balogh Sándor Sportcentrumban szoros volt és Olajos Sándor, …
