Sikeres volt az I. Fóti Futófesztivál

by franciska

Több hónapos szervezést követően április 23-án sikeresen lezajlott Fót városi futóversenye, az I. Fóti Futófesztivál. Tóthné Nagy Zsófia, a Fót SE atlétikai osztályának képviselője osztotta meg velünk a legfontosabb információkat a hétvégi eseményről.

A közel 300 előnevezőhöz a verseny napján helyszíni nevezéssel körülbelül 50-en csatlakoztak. A legtöbb futó Fótról érkezett a versenyre, így a Fut a város vándorkupát dr. Vass György polgármester vette át. Fót mellett szép számban érkeztek versenyzők Dunakesziről, Budapestről, de távolabbi városokból is, például Nyíregyháza, Siófok, Pécs, Komló, Körmend. A meghirdetett Fut a suli vándorkupa a Németh Kálmán Általános Iskolában kapott helyet, mivel a legtöbb gyerek ebből az iskolából nevezett.

A szervezők külön díjazták a senior versenyzőket. Öt főt köszöntöttek a színpadon 65 év felett, a legidősebb, 83 éves futó az 5 km-es távot teljesítette, de öt versenyző között volt, aki a félmaratonon ért célba. A legfiatalabb, 4 éves résztvevő a 800 méteres örömfutáson vett részt.

„Összességében egy jó hangulatú, sikeres rendezvényt zártunk, de természetesen nagyon sokat tanultunk belőle, és ha alkalmunk kínálkozik, jövőre egy még profibb versenyen mérhetik össze a futók az erejüket.

Ezúton is köszönjük a futó útvonal mentén lakó fótiak türelmét, és mindazokét, akiknek esetleg gondot okozott az útlezárás. Külön köszönjük azoknak a lakóknak, akik napi teendőjüket megszakítva tapssal biztatták futóinkat, ez nagyon sokat jelentett nekik – és nekünk is.

Köszönjük minden támogatónknak és segítőnknek az áldozatos munkát, az önkormányzat és a polgármester úr támogatását, a polgárőrség és a rendőrség segítségét!” – közölte portálunkkal Tóthné Nagy Zsófia.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább