Pazarul színes volt az Értékek napja Fóton

by Karakai Ildikó
Sokszínű programmal rendezték meg az Értékek napját Fóton a Vörösmarty Művelődési házban, illetve a Vörösmarty téren.
Először az Értéktár Bizottság  Fót gyöngyszemei című kiállítását nyitották meg. A tárlat több nagy egységre tagozódik. Az egyikben fóti konyhai és használati eszközöket, illetve fóti népviseleteket láthatunk.  A következő nagyobb egység a Károlyi grófi család fóti ágának kiemelkedő tagjait mutatja be a családhoz köthető tárgyak társaságában. Külön részben jelennek meg az egyházak, a többi közt a fóti templomok makettjeivel. Külön szekció mutatja be a reformkori szüreteket, itt a Fóti dal is elolvasható.
Tuzson Bence, a térség országgyűlési képviselője beszédében kiemelte: “Fontos, hogy mindig visszatekintsünk a múltba és megnézzük, hogy éltek anyáink, apáink, nagyapáink – mit csináltak, hogyan öltözködtek, mit építettek. Fontos, hogy ezeket az emlékeket megőrizzük, képesek legyünk továbbadni és lehetőséget adni a gyerekeinknek arra, hogy újra és újra megteremtsék maguk számára az elődök kultúráját. Egy nemzet sohasem a nagy emberek történelméből áll – a családok saját története, saját kultúrája az, ami egységet teremt és egységbe varázsolja azt a kultúrát, amit mi magyar kultúrának nevezünk”.
Lévai Sándorné, a Fóti Értéktár Bizottság elnöke köszöntőjében megemlítette, hogy ma is jönnek létre új szokások, melyek lassan-lassan hagyománnyá válnak. Például Fóton a nemzeti ünnepeink előtt fáklyás felvonulással emlékezünk a Károlyi-kastély elől indulva. “Szeretnénk, ha a fóti Értékek napja is ilyen hagyománnyá válna – ezen a napon vesszük számba településünk gazdag szellemi kultúráját és épített örökségét” – tette hozzá.
Petőfi Sándor, a reformkor költőóriása születésének 200. évfordulójára szerte a Kárpát-medencében alakulnak Petőfi klubok. A fóti Petőfi klub megnyitása alkalmából Tuzson Bence jelképesen néhány Petőfi Sándor verseit is tartalmazó kötetet adott át dr. Vass György polgármesternek.
Az 1978-ban alakult, Arany Páva díjas Fóti asszonykórus fellépése kezdte a délutáni sokszínű programot. A fóti népviselet megőrzésében nagy szerepe van az asszonykórusnak, melynek tagjai 80-100 éves eredeti népi ruhákban lépnek fel.
A későbbi fellépők közt voltak az Apponyi Franciska Óvoda óvodásai,  Kiss Vidor, a Fricska táncegyüttes tagja, a Fóti Baptista Fúvószenekar, a Kőszobor Társulás, a Gárdonyi Zoltán Énekkar és a Fóti Boglárka Óvoda és Bölcsőde Énekkara. Az udvaron solymász- és íjászbemutató volt, a nap folyamán fóti falatokat lehetett kóstolgatni.
A nagy sikerű Értékek napját az Ismerős arcok koncertje zárta.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább