Palásti Béla a FKKK idei terveiről

by franciska

Palásti Béla, a Fóti Közművelődési Közgyűjteményi Központot vezetője számolt be portálunknak a 2022-es év közeli és távolabbi kulturális eseményeiről. 

Január 10-én nyitott újra ki a Vörösmarty Művelődési Ház. Tavaly az önkormányzat jóváhagyta a tervezett programok szakmai költségvetését. Idén kiemelten foglalkozunk a színházi programokkal. Nagy erőkkel és programsorozattal  készülünk a Magyar Kultúra Hetére.  Január 17-től nyolc izgalmas program lesz a zene jegyében, az egyik a Városi Könyvtárban. Nagy figyelemmel állítottuk össze a programokat, főleg a fiatal generáció igényeit tartva szem előtt.

A Csácsogó madárka népdaléneklő versenyt a fóti zenei hagyományok előtt tisztelegve rendezzük meg most már második alkalommal, hiszen városunkban működik a Cselényi Kórus és a Fóti Asszonykórus is. Szervezünk mesés táncházat, a Fóti Zeneiskola ad koncertet, Gulyás Ferenc népi hangszerbemutatót tart, Jancsi és Juliska címmel pedig gyerek operaelőadásunk is lesz. A Fóti Városi Könyvtárban Kiss Tóth Gyula elsőkönyves írónak január 21-ére író-olvasó találkozót szerveztünk.A januári programunk gerincét a Magyar Kultúra Hete programsorozatunk adja.

A művelődési ház kollégáinak ötlete volt, hogy a zene tematizálja a Magyar Kultúra Hetének programjait?

Igen, ez mindig közös döntés. Figyelembe véve az előző évek tematikáját, igyekszünk beépíteni visszatérő elemeket, amelyek köré új, minőségi kulturális élményt biztosítunk. Évek óta, pontosan öt éve működik ez így. Nem egyetlen napot szeretnénk ünnepelni, hanem egy egész hétre szervezünk ilyenkor programokat. Azt gondolom, sokkal nyomatékosabb az ünnep, ha egy programsorozattal tiszteleg a Himnusz születésének évfordulója előtt. Ez mára hagyomány lett, és úgy látjuk, hogy a lakosság is megszerette, már várja az ilyenkor szokásos nagyon színvonalas heti programkínálatunkat.

Természetesen mindemellett készítjük elő a többi programjainkat is, a gyermekprogramokat, a színházi eseményeket, és persze a közeli farsangot, valamint a városi ünnepeket is. Szervezzük a márciusi nőnapot, a március 15-i rendhagyó eseményeket, melyek egybeesnek Fóton a városi kitüntetések átadásával. Intézményünk ennél is besegít a programok koordinálásába az önkormányzatnak.

Kicsit távolabbra is kell néznünk, hiszen már gondolnunk kell a táborokra. A Művelődési Ház négy önálló nyári tábort kínál a városnak minden évben, valamint helyet ad további külsős táboroknak is. A Fóti Városi Könyvtár és a Németh Kálmán Emlékház pedig külön-külön még kettőt szervez, hogy könnyebben megoldható legyen a gyerekek nyári elhelyezése a tanítási szünetben.

Örömünkre szolgál, ahogy a tavalyi évet le tudtuk zárni és az ideit indítani. Rengeteg programot sikerült megvalósítani pályázati támogatásból, és megújult a Művelődési Ház belső tere is. A könyvtárban új polcokat helyeztünk el. A Németh Kálmán Emlékházban idén múzeumshop-ot  alakítottunk ki. Németh Kálmán hagyatékának  egy része használati tárgyakon elérhető lesz, amelyeket megvásárolhatnak a látogatók. A múzeumban továbbra is fogunk pedagógiai órákat, a könyvtárban pedig könyvtári órákat tartani.

Idén lesz 90 éves a Kultúrház, szeptemberben ezt meg is ünnepeljük. Reméljük, hogy meg tudjuk valósítani az erre vonatkozó programokat, amelyek létrehozásához pályázatot nyújtottunk be. 180 évvel ezelőtt írta Vörösmarty Mihály a Fóti dalt, ez érdekes évforduló a Művelődési Ház szempontjából is.

 

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább