Óránként 6 vonat Fótról Budapestre

by Seifert Péter
Kormány támogatja a Budapest – Veresegyház – Vác vasútvonal teljes körű felújításának előkészítését, tervezését – legalábbis erről írt a Facebookon Vitézy Dávid. A Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy a lajosmizsei vonal fejlesztéséhez hasonlóan a veresegyházi vonal teljes megújítására szóló tervek is európai uniós források bevonásával készülnek el.

A fejlesztést a Fóton és Veresegyházon élők létszámának növekedése indokolja.  Vitézy Dávid szerint “az M2-es főúton és az M3-as autópályán, illetve a 2102. sz. úton Budapestre tartó autóforgalmat Budapest nem tudja fogadni”.

További ok, hogy a veresegyházi vonalon a pálya állapota jelentősen leromlott, mely miatt ma a vasutak legfeljebb 40-60 km/h sebességgel közlekedhetnek, mely azt eredményezi, hogy az egyvágányú vonalon óránként legfeljebb 1-2 vonat indítható. A vezérigazgató kiemeli, hogy a leromlott állapotú pálya és megállóhelyek ellenére is napi 10 ezer ingázó használja ezt a vonalat.

A fejlesztéssel a BFK-nak az a terve, hogy a szerelvények sebessége 80-100 km/órára növelhető legyen, a megállók és az állomások akadálymentessé legyenek téve, valamint, hogy lehetőleg minden megállóba kerüljön P+R, valamint B+R parkoló.

A tervezők a Fót irányából Budapestre tartó járatokkal kapcsolatban meg fogják vizsgálni az óránkénti hat darab járat fenntarthatóságát.

Az építési engedéllyel bíró terveket várhatóan 2022-re készíti elő a BFK a Kormány döntése szerint, Fürjes Balázs államtitkár felügyeletével, európai uniós támogatás felhasználásával.

Szavazzon a Fótinfón!

Helyettesítheti a vonat az autót Budapest felé. Hajlandó volna vasúttal munkába járni?

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább