Nagyarányú Fót SE I. győzelem Kisalag ellen: 8 – 1

by fnora
A szép őszi időben sok néző jött el a “városi rangadóra”. A szurkolók aktívak voltak és például a Kisalag szurkolói közül többen lelkesen támogatták a csapatot, még a sok kapott gól után is.

A mérkőzés előtt Olajos Sándortól, a Kisalag  edzőjétől kérdeztem, mit vár a meccstől: ” A hazai pálya a hazai csapatnak kedvez, én úgy gondolom. Ők fiatalok, mi meg idősebb korosztályt képviselünk, de a rutin reméljük mellettünk fog szólni és egy kis szerencsével akár el tudunk hozni egy pontot, pontocskákat, de hát a labda gömbölyű, bármi megtörténhet”.

Ezen a szombaton nem így történt, a kisalagiak közül csak Barna Gábor lőtt gólt, míg a Fót SE I. csapatából egy-egy gólt lőtt Krusinszki Csaba, Berta Kornél, Serdült Tamás, Takács Attila, Tóth Richárd, Baranyai Bence, Helembai Botond és Mikulka Gyula.

A mérkőzés végén megkérdeztem Olajos Sándort a látottakról: “Először is gratulálok az ellenfél csapatának, nagyszerű munkát végeztek. Van mit dolgoznunk még a jövőben, de nem adjuk fel, csináljuk tovább. Ez a realitás egyelőre, ha meg tudjuk oldani az edzéslehetőséget, lehet, hogy más lett volna az eredmény, egyelőre ennyit tudunk, sajnos az ellenfél csapata fiatalabb, gyorsabbak, agresszívebbek voltak, mint mi, a helyzetkihasználásuk is tökéletesen sikerült, úgyhogy gratulálok nekik.”

Az biztos, hogy a közönség nagyon jól szórakozott a bírók szerint “gond nélküli” meccsen.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább