A HangFeszt 2023-ban jött létre első alkalommal azzal a céllal, hogy nagyszabású, ingyenes kulturális programot nyújtson a látogatóknak a hagyomány, a család, a kultúra hármasára építve.
A nagy siker után 2024. május 11-én, szombaton ismét megrendezik a HangFesztet, ami ingyenes zenei és kézműves programokat kínál a családoknak. A szervezők legfontosabb célja a magyar kultúra megőrzése és a tudás átadása a zene főszereplésével. Az egyházon, népzenén, komolyzenén és kézműveseken keresztül ismertetik meg a magyar kultúrát a látogatókkal.
A HangFeszt küldetése, hogy a családokat a kézműves foglalkoztatókon – nemezelés, tűzzománckészítés, kovácsolás -, népi játékokon keresztül a népzene segítségével kalauzolja a templomba, a komolyzene és az egyházzene világába. Ám a fesztiválon nem rétegzenét, hanem a nagyközönség számára élvezhető és befogadható hangzásvilágot teremtenek.
A szervezők szándéka, hogy jobban megismerjük a hangok keletkezését a hangszerek és zeneművek által. A gyerekeknek gyereknyelven, a felnőtteknek kicsit komolyabban. A HangFeszten színvonalas koncertek várják a látogatókat, amiket akár együtt is hallgathatnak a családok az építészeti remekműnek számító fóti templomban, amelynek orgonáján Liszt Ferenc is játszott.
Kapunyitás: 10:00
Templomi programok:
10:30 Boros Emese énekművész, Nemzeti Énekkar
11:00 Szent Efrém Férfikar
15:00 BDZ Kamaraműhely, a Budafoki Dohnányi Zenekar Kamaraegyüttese
18:00 Farkas Gábor zongoraművész és Shu Hui Bao operaénekes (Kína)
Templomkert:
10:00 Bokros Trió
13:00 Fábián Zoltán Akusztik
Előadások:
12:00 Hámori Attila, Bedő Imre: Az élet igazi értékei
14:00 Hang- és zenetörténet, ritka távol-keleti hangszerek bemutatása
17:00 Beszélgetés a hazai zenei világ jövőképéről