Már 15 éve nincs közöttünk a nemzet színésze, Fót díszpolgára, Agárdy Gábor

by franciska

Sok ismert ember neve fonódik össze Fóttal, viszont kevesen kaptak közülük díszpolgári kitüntetést.  Agárdy Gábor Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a nemzet színésze 2004-ben lett Fót díszpolgára.

Gyakran emlegetik a XX. század második felének egyik legnagyobb komédiásaként. A közkedvelt színészt sokszor láthattuk a városban, hiszen fóti nyaralójába vonult el a főváros forgataga elől, a Fóton töltött nyári hónapokban pihente ki a színészi mesterség fáradalmait.

Agárdy Gábor életrajzát olvasva több meglepetés is érheti az olvasót. Elsőként mindjárt a születési neve, mely idegenül hangzik a magyar fülnek. Arklián Gábor néven született, örmény családba. Az örmény népirtás nem kímélte az ő családjukat sem: nagyapja az áldozata lett, édesapját pedig gyermekként egy szekéren rejtették el jó szándékú emberek, így menekült meg a török mészárlás elől. Később Magyarországon telepedett le.

Agárdy Gábor a II. világháború előtt kezdte el színészi pályafutását, a Szegedi Városi Színházban játszott 1942-ig, aztán 1952-ig a Miskolci Nemzeti Színház művésze volt. Budapesten a Fővárosi Operettszínházban kezdte karrierjét, majd kilenc évig a Petőfi Színházban játszott. Ezt követően élete végéig a Nemzeti Színház tagja volt, ahol 1989-ben a társulat örökös tagjává választották.

Az élete volt a színház, és ma már tudjuk, hogy a halála is egyben, hiszen egy színházi baleset után kialakult szövődmény okozta a halálát 2006. január 19-én. Pályafutása során száznál több szerepben láthattuk, és játszott több mint ötven játék- és televíziós filmben is. Rengeteget dolgozott a Magyar Rádióban, a Rádiószínházban és a Rádiókabaréban, ahol szintén a közönség kedvence volt.

Fotó: Fortepan

fotó: Fortepan

fotó: Fortepan

Kevesen tudhatják, hogy a színművészet mellett festészettel is foglalkozott, azon belül pedig az ikonfestés érdekelte leginkább. 1967-től négy kiállításon mutatta be festményeit a közönségnek, ezek közül az egyik Fóton volt. Ikonfestményei a Pannonhalmi Apátságban, a II. Alekszij orosz pátriárka számára ajándékozott műve az oroszországi Szent Danilov-kolostorban, valamint a II. János Pál pápának adományozott, Szent István királyt ábrázoló ikonja a Vatikánban kapott helyet.

Agárdy Gábor félig-meddig otthon volt Fóton. Barátsága a Csáder családdal közismert volt, gyakran vendégeskedett náluk. Emellett a nyarakat is sokszor töltötte a városban, így nem meglepő, hogy a Fáy Présház volt Fóton a törzshelye. A kis nyaralója, ahogy ő emlegette, egy faház volt, amelybe szeretett elvonulni. Kertészkedett és néha, ha az ihlet úgy hozta, ikont is festett ott.

Amellett, hogy 2004-ben a város díszpolgárává választották, halálát követően utcát is elneveztek róla Fóton.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább