Lúdságok és lámpások: Márton-napi nyüzsgés volt a Somlyó-tónál

by ktgy

Az időjárás délután már kedvezőbb volt, bár a korábbi esők miatt még nagy tócsákat kellett kerülgetnie a vendégeknek, akik szépen gyülekeztek.

A lámpás felvonuláson már száznál többen vettek részt, és a koncerteken, táncházon is szép számmal voltak, főleg gyerekek. A programból a lovas programok  és a nyuszisimogatás az időjárás miatt elmaradt, élő libákat sem hoztak végül a szervezők.  A hangulat nagyon jó volt, és aki fázott a kicsit hűvös időben, az mindig kapott egy pohár forró teát.

Az esemény főszervezőjével, Bérciné Berke Szilviával beszélgettünk.

Szerencsések voltak idén a szervezők, mert például Kisalagon délelőtt az eső miatt elmaradt az Ismerd meg Fótót! közösségi futás. Mikor döntötték el, hogy ma, Márton-napon tartják meg a rendezvényt, és nem halasztják el?

  • A délelőtt nagyon rosszul indult, mert tegnap óta esett a eső, és ezért elgondolkodtam azon, hogy eltoljuk-e holnapra az egész rendezvényt. Szerencsére délutánra az ég kiderült, elfújta a szél a felhőket, és így a fellépőknek – akik mára tervezték a szereplést – sem kellett újratervezni a dolgaikat. Kora estére a viszonylag kellemes időben nagyon sok család jött ki a tóhoz, aminek nagyon örülünk.

Milyen programokkal várták a gyerekeket és a családokat?

  • Nagyon izgalmas a barkácsolás az ifjúsági házban. Nagyon tetszetős a madáretető festés, népszerű a libahajtogatás és ragasztás, illetve a lámpáskészítés a tókerülő sétához. Ebben a Gondviselés Óvoda pedagógusai segítenek.

A színpadon milyen programok voltak?

  • Először a Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium növendékei táncoltak, majd jöttek a Gondviselés Óvoda Napraforgó csoportjának tagjai a libás mondókákkal és dalokkal.
  • Utánuk a Dunakesziről érkezett Zengő Zenekar adott rövid koncertet.
  • A Kis Veronika vezette együttes az ottani zeneiskola hallgatóiból áll. A sátorban a záróprogram a Hetedhét Zenekar mesés-játékos táncháza volt.
  • Ezt követi hamarosan a séta a tó körül, addigra reményeink szerint mindenkinek elkészül a lámpása. A Márton-nap a fényről szól, ezért készülnek a lámpásaink.

Mi lesz a következő programjuk a tónál?

  • Az már a jövő évben lesz, a februári farsang a máglyarakással.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább