A Rákospalota-Újpest és Veresegyház közötti pálya karbantartása, illetve Rákospalota-Újpest állomás vágányainak átépítése miatt július 6-tól módosított menetrend szerint járnak a vonatok a Budapest-Vácrátót-Vác vonalon – közölte a Mávinform. Közlésük szerint…
Közérdekű
-
-
Felhőszakadások miatt adott ki másodfokú veszélyjelzést megyénkre mára a meteorológiai szolgálat. Felhőszakadás után autók merültek el az esővízben tegnap este Szolnokon, a Széchenyi körút elején lévő aluljáróban. Rövid idő alatt…
-
Ezúttal Dunakeszi és Göd között. Az új Dunakeszi összekötő út a 2. sz. főút, valamint a kivitelezés alatt álló M2 gyorsforgalmi út új különszintű csomópontja, a Dunakeszi északi csomópont között…
-
A Magyar Lovasterápia Szövetség idén nyáron is szervezett táborokat a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás és Oktató Központjának foglalkozásaira járó gyerekeknek. A Cirkuszvarázs mottójú táborban látássérült gyerekek vehetnek részt június…
-
Megváltozik kedden a forgalmi rend az M2-es autóút fejlesztése miatt Fót térségében – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A forgalmi rend elsőként a Dunakesziről Fót felé vezető 2101-es út (Fóti út)…
-
Forgalomkorlátozásra számíthatnak az autósok az M2 autóúton. A munkálatok az autóút felújításával vannak összefüggésben – írja a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Az M2 autóút felújítási munkái miatt május 26-án 13:00 és…
-
Ma délután 16 óráig kérhetik átjelentkezésüket egy másik településre azok a magyarországi lakóhellyel rendelkező választópolgárok, akik az Európai Parlament magyar tagjainak vasárnapi választásán a lakóhelyüktől eltérő magyarországi településen kívánnak voksolni. …
-
Biztos, ami biztos: egy évben egyszer nem árt átvilágíttatni magunkat. Az önkormányzat az idén is megszervezte a tüdőszűrést a város lakóinak. Hétfőn és szerdán 12 és 18, kedden 8 és…
-
Minden üzleti kapcsolattal rendelkező jogi személynek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetnek minősülő ügyfél képviselőjének kötelezően nyilatkoznia kell a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet tényleges tulajdonosáról és…