Kárász Eszter és az Eszter-lánc Mesezenekar augusztus 21-én Fóton zenél!

by franciska

Augusztus 21-én délután kihagyhatatlan programra hívják a Fóti Búcsú szervezői a családokat. Délután 4-kor Kárász Eszter és az Eszter-lánc Mesezenekar örömteli koncerttel várja a szülőket és a gyerekeket. Az alapítót,  Kárász Esztert kérdeztük a zenekarról és a koncertről.

Milyen műsorral érkeznek Fótra augusztus 21-én?

Az Eszter-lánc mesezenekar rendkívül interaktív. Annak idején azért kezdtem el az interaktivitást beépíteni a műsorainkba, mert húsz éve dolgozom bohócdoktorként, és azt tapasztaltam a kórházakban a beteg gyerekeknél, hogy nagyon fontos számukra, hogy ők is alakíthassák a műsort. Amivel most készülünk, az is egy interaktív koncertnek indul, a gyerekek részvételével alakul ki a koncert menete, a dalrepertoárunkból az alapján válogatunk, hogy az adott estén milyen energiák vannak. Az biztos, hogy sokat fogunk táncolni a gyerekekkel, vidám műsor lesz.

Mikor alakult az  Eszter-lánc mesezenekar?

Tíz éve alakultunk, azóta három lemezünk jelent meg, ebből kettőt Fonogram díjra jelöltek. Most nagyon sok olyan új dalt is előadunk, amelyek a karantén alatt születtek. Egy koncert általában 60 perc, de tudnánk négy-öt órán keresztül is játszani, mert sok dal jött össze az elmúlt időben. Odafigyelek mindig arra, hogy milyen gyerekek vesznek részt az adott estén, milyen energiákkal érkeznek. Fontos, hogy mindenféle stílusból válogatunk, igyekszünk minőségi zenét mutatni a gyerekeknek – rock and rollból, bluesból, de jazzből is.

Sokszor zenésítjük meg kortárs szerzők verseit, az egyik lemezünk szinte csak Varró Dani szövegeire készült, de szeretjük Szabó T. Anna, Lackfi János kortárs költők verseit is. Az utolsó lemezünkön minden szöveg saját szerzemény, Bata István gitárosunk és az én szövegeim. Az a tapasztalatom, hogy a zene segítségével sokkal hamarabb jut el egy kortárs költemény a gyerekekhez.

Mielőtt koncerten előadják őket, le szokták tesztelni, hogy a gyerekek mennyire fogékonyak az elkészült dalok iránt?

Korábban a saját gyerekeim mindig ott voltak, amikor megszülettek a dalaink, rajtuk lehetett látni, hogyan fogadják. Tíz év után azt hiszem, határozottan érezzük, hogy mit szeretnek a gyerekek, de mindig a koncerten derül ki, hogy amit elképzeltünk, az működik-e. Az utolsó lemezünkön olyan dalokat írtunk, melyeket ötletszinten a gyerekek vetettek fel a koncerteken. Reagáltunk az ő ötleteikre, hogy megjelenjenek azok a témák is, melyek őket érdeklik.

Sikerült nyáron bepótolni a COVID miatt elmaradt koncerteket?

Nagyon komoly elvonási tüneteink voltak a leállás miatt. Próbáltuk az alkotásba forgatni az energiáinkat, így majdnem egy lemeznyi gyerekdal született. A karantén alatt elindítottam a karanténmesék-sorozatomat, minden nap kiraktam egy dalunkat a közösségi médiára, amihez mesét mondtam a gyerekeknek. A karanténmesék során születtek dalok is, amelyeket élőben fogunk játszani. Ezen a nyáron kicsit kevesebb koncertet adtunk, mint az előző években, de nem panaszkodom. Kapolcson is felléptünk a Művészetek Völgye Fesztiválon, volt koncertünk a Margitszigeten, a Városmajori Szabadtéri Színpadon és vidéken is. A közönségen is érzem, hogy ki vannak éhezve az élő előadásokra. Nagyszerű érzés volt, hogy épp a gyereknapon tértünk vissza a karantén után.

Van valamilyen kapcsolata Fóttal, ismeri a várost?

Bata István zenésztársam egy éve költözött Csömörre, nagyon örül, hogy a szomszédba megy koncertezni. Utoljára két évvel ezelőtt léptem fel Fóton a művelődési házban, ami szép élmény volt. Gyakran járunk a gyerekeimmel arra kirándulni. Nagyon szeretjük a környéket.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább