Ismerjék meg Cseri-Matus Csillát, a Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium új igazgatóját!

by franciska

A Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium új igazgatójával, Cseri-Matus Csillával készítettünk interjút. Megtudtuk tőle, hogy már nagyon régóta Fóton tanít, és tudatosan készült az iskola vezetésére, elődje maximális támogatásával. Pedagógiai munkásságáról, céljairól is kérdeztük az iskola új igazgatóját, aki azt is elárulta,  hogy hat gyermek édesanyja.

 

Mióta tanít Fóton?

1991-ben kezdtem el Fóton tanítani, de Dunakeszin nőttem fel, ott végeztem a Radnóti Miklós Gimnáziumban, utána pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetem matematika-fizika szakán szereztem középiskolai tanári diplomát. Az egykori gimnáziumomban kezdtem dolgozni az egyetem után, amit a gyerekek születése szakított meg. A GYED éveit követően, 1991-ben kerültem Fótra, az ökumenikus iskolába, ahol 2007-ig tanítottam, mert ismét három gyermekkel bővült a családunk.  A második szülési szabadságom után rövid ideig az ÖKU-ban folytattam a tanítást, majd itt,  a Népművészeti Szakgimnáziumban, ahol a 2017-es tanévben igazgatóhelyettes lettem.  Szerettem ezt a pozíciót, megismertem az iskola működését, a kollégákat, akik bíztattak engem, hogy pályázzam meg az igazgatói állást. Augusztus 16-tól vagyok az intézmény vezetője.

Mi az, amit az elődje, Madarászné Zsuzsanna átadott önnek?

Maximálisan támogatott abban, hogy az utódja legyek, kitüntetésként élem meg, hogy engem választott erre a feladatra. Óraadó tanárként Zsuzsa ma is tanít az iskolában, és ha bármi kérdésem van, mindig fordulhatok hozzá. Nagyszerű kolléga, drukkol, hogy minden jól működjön.

Milyen változás várható ettől a tanévtől az iskolájukban?

Az iskola a vezetőváltás miatt alapjaiban nem fog átalakulni. Azt viszont feltétlenül szeretném megemlíteni, hogy a közeljövőben új, modern épületbe fogunk költözni. Fenntartónk, a Dunakeszi Tankerületi Központ mindent megtesz azért, hogy ez minél hamarabb megvalósulhasson. Nagyon remélem, hogy mielőbb elkészül az új épület, melynek pontos helyszínét még nem tudjuk, de természetesen Fóton maradunk. Szép, nagy iskola lesz, kollégiummal kiegészítve. Szükség van a bővítésre, hiszen 2017-ben 340 – 350 tanulónk volt, idén pedig majdnem 500 diákunk van. Nagyon várjuk a költözést, mert új lehetőségeket nyit meg számunkra. Addig a tankerület itt, a gyermekvárosban újabb termek bérlésével biztosítja nekünk a működéshez szükséges feltételeket. Népszerű az iskolánk, országos és határon túli a beiskolázottsági területünk. Jelenleg két tanulónk van a határon túlról, és az ország 14 megyéjéből járnak hozzánk a diákjaink.

A népművészeti képzés országos szinten egyedi. A nálunk végzett gyerekek viszik az iskolánk hírét, és mi is igyekszünk mindent megtenni, hogy minél jobban megismerjenek minket. Még népszerűbbé és ismertebbé szeretnénk válni, például szakmai versenyek, konferenciák rendezésével. Hosszú távú célunk, hogy művészeti központtá váljon az iskolánk és ezáltal Fót városa is. Fóton belül is igyekszünk aktívak lenni, ahol csak lehet. Az önkormányzattal falfestészeti programunk van, a művelődési házzal is kapcsolatban vagyunk, vannak közös projektjeink a többi helyi intézménnyel is.

Milyen új szakokat indítottak idén?

Idén nem indítottunk új szakot, az elmúlt években a festő szakot vezettük be, ami hamar igen népszerű lett.  Megtartottuk azokat a szakmákat, melyeket az új szakképzési rendszerben szakgimnáziumi keretek között tudunk oktatni, és stabilan szeretnénk továbbvinni a következő években is. Ez a táncművészet területén a néptánc, a képző- és iparművészeti területen a művészeti grafikus, divat-, stílus- és jelmeztervező, textilműves, kerámiaműves és festő szak. A szakmát tanulók mellett természetesen itt vannak a gimnazistáink is. A köztudatban még mindig nincs eléggé benne, hogy nemcsak szakgimnázium vagyunk, hanem nyelvi előkészítős gimnazista osztályaink is vannak.

Jelenleg 155 a gimnazisták száma. Hatszoros túljelentkezés van a gimnáziumban. A szakmák közül is vannak nagyon népszerű szakok, például a grafika. Tapasztalatunk szerint egyre jobb képességű gyerekek jönnek hozzánk, a gimnáziumunkba négyes, ötös átlag alatt már nem nagyon lehet bekerülni.

Hogyan látja Fót város lehetőségeit a környék településeihez képest?

A kérdés, gondolom, az oktatás területére vonatkozik. Nem vagyok teljesen tájékozott ez ügyben, és nem is tisztem ezt megítélni. Fóton több általános iskola és két középiskola van, ezekkel a fóti gyerekek ellátását én megoldottnak látom, de még egyszer hangsúlyozom, hogy nem ismerek erről konkrét adatokat, statisztikákat. Ami az infrastruktúrát illeti, reggelente magam is tapasztalom, hogy nagyon nehéz a város egyik végéből a másikba eljutni. Egyre többen laknak Fóton, és ezzel együtt a belvárosi utakon nagyon nagy a forgalom. Hallottam, hogy tervezik az elkerülő utak építését, de nyilvánvaló, hogy ezek nem egyik napról a másikra fognak elkészülni.

Milyen pedagógiai célokat szeretne elérni az iskolában?

Számunkra az a legfontosabb, hogy a nálunk tanuló gyerekek biztonságot nyújtó, elfogadó, támogató közegben legyenek, így tudjuk őket a leghatékonyabban felkészíteni az általunk nyújtott magas szintű oktatással a továbbtanulásra, vagy a választott szakmára. Nagyon szomorú, hogy sokan zaklatott családi körülmények közül érkeznek. Nekünk a tanítás mellett az is a dolgunk, hogy érezzék a diákok:  támaszként mindig számíthatnak ránk. A toleranciára, egymás elfogadására nevelni is nagy feladat, aminek szintén bele kell férnie az iskolai nevelésbe.

 

 

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább