Így lehet B terve, ha nem jön be, amit várt

by Karakai Ildikó

A változások a feje tetejére állíthatják az életünket, boldogulásunk ilyenkor azon múlik, mennyire vagyunk képesek a helyzetet elfogadni, és új tervet kidolgozni – hangsúlyozza Shannah Kennedy ausztrál coach és stratégiai tanácsadó. Alkalmazkodjunk a krízishez, tekintsük ezt lehetőségnek! – biztat a Legyen B terved! Hogyan fogadjuk örömmel a változást? című, most megjelent könyv szerzője.

Shannah Kennedy tudja, miről beszél. Maga is megjárta már „a vihar középpontját”. Könyve egy úgynevezett B terv kidolgozásához nyújt hathatós segítséget, átvezet minket az átállás és az újratervezés folyamatán. Személyes erőnk visszaszerzése és az újfajta szemléletmód kialakítása közben önmagunk bölcsebb verziójává is válunk – ígéri.

Nagyobb szüksége nem is lehetett volna a világnak az alkalmazkodásképességre, mint a COVID19-világjárvány idején, és a B tervek sem voltak soha aktuálisabbak. A könyv lényegre törő módon egyszerűsíti le azt a rendkívül bonyolult folyamatot, amikor valamilyen változás szétzúzza megszokott életünket. A szerző négy szakaszra bontva fogalmazza meg a helytállás és az újrakezdés fázisait és benne a tennivalóinkat, a végrehajtást pedig jó tanácsokkal és hatásos gyakorlattal segíti.

Nézzük csak!

Első szakasz: lásd a helyzetet, és reagálj

Shannah Kennedy azt javasolja, hogy elsőként próbáljunk megbékélni a kialakult bizonytalansággal és ne engedjük, hogy megbénítson a félelem. Ez az érzés jelzi ugyan a veszélyt, ám lehet pusztán képzelt fenyegetés is. Arra szólít fel, hogy cselekedjünk a félelmeink ellenére is. Minden, amire vágyunk, a félelem túloldalán vár ránk.

Második szakasz: erősödj meg, és állj talpra!

E fázisban már lassanként alkalmazkodunk az új helyzethez. Megerősödünk, feltöltődünk energiával, megfelelő időt szánunk a megújulásra és önmagunk első helyre sorolására. A szerző hatékony, megbízható és kipróbált gyógyító gyakorlataival megtanulunk megnyílni a pozitivitás felé, és örülni a kisebb sikereknek.

Harmadik szakasz: válts irányt, és kezdd újra!

E szakaszban ideje megtelni élettel, teljes felelősséget vállalni saját életünkért és összerakni az új énünket. Lehet, hogy nehéz elszakadni a régi énünktől, a hajdani munkahelyünktől, kapcsolatainktól, de szélnek kell ereszteni a berögződéseket, finoman el kell engedni és meg kell bocsátani. Ugyanakkor a B terv nem arról szól, hogy megnyomjuk az élet nagy újraindító gombját. Csupán irányt váltunk.

Negyedik szakasz: örvendj és sugározz!

Ez a fejezet életünk új korszakának öröméről és ünnepléséről szól. Meg persze arról, miként tartsuk fenn az új életmódot, hogyan érezzük benne magunkat a lehető legjobban. Itt az ideje szeretni az életünket, hálát adni a tapasztalásokért, amelyeken keresztülmentünk és visszatekinteni mindazokra a leckékre, amelyeket önmagunkról és a változással való megküzdési képességünkről tanultunk – inspirál a szerző.

Shannan Kennedy szelíd és megnyugtató útmutatót ad a gyökeres változások kezeléséhez. A tőle tanult technikák gyakorlásával az irányváltás folyamata egyre könnyebbé válik majd. Ehhez megkapjuk útravalóul a boldog emberek 12 mindennapi szokását és az önmagunkkal szembeni radikális együttérzés gyakorlatait is.

A kötetet a Pallas Athéné Könyvkiadó adta ki, megvásárolható a kiadó webáruházában, a www.pallasathenekiado.hu oldalon.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább