Úrnapi istentiszteletet tartottak Fóton. Drón segítségével mutatjuk meg a templomunkat, a gyönyörű virágokat, és az érkező híveket. Az úrnapja katolikus főünnep az eucharisztia tiszteletére, teljes nevén az Úr Szent Testének és Szent…
Hírek
-
-
A fóti iskolák egy része a nehéz helyzetben is tart ballagásokat. A Garay János általános iskolában jártunk, ahol a szülők, hozzátartozók többsége a kerítésen túlról nézhette gyermekét. A szülők csak…
-
A koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs jóváhagyásával felfüggesztette járművein a maximum 30 százalékos telítettségre vonatkozó szabályt a Volánbusz Zrt. – jelentették be csütörtökön a cég Facebook-oldalán. Ahogy az élet…
-
Átszakította a szalagkorlátot egy kisteherautó szerda délelőtt az M3-as autópálya fővárosból kivezető szakaszán, Bag térségében – közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel. Darázs Ágnes elmondta, hogy…
-
Egyelőre még nem a régi rend szerint, de ma újra kinyitott a könyvtár Fóton. A Dózsa György utcában és a kisalagi fiókkönyvtárban is kölcsönözhetünk ki könyveket. Mondjuk, hogy miképpen. A…
-
Eddig 51 ezer koronavírus-szűrést végzett a négy hazai orvosképző – mondta el Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője hétfőn a Kossuth rádió műsorában. Hozzátette:…
-
Összeütközött két személyautó az M2-es autóúton Fótnál. Az érintett szakaszon csak egy sávon halad a forgalom. Egymásba futott két személyautó az M2-es autóút Budapest felé vezető oldalán, Fót közelében –…
-
A Nemzeti Összetartozás Napján megszólaltak a fóti harangok az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulójára emlékezve. Fót város önkormányzatának szervezésében, az ünnepi megemlékezésre az I. világháborús emlékmű előtt…
-
Szerb, szlovén, részben szlovák barátaink már eljutottak a felismerésre, hogy az ott élő magyarság önazonosságának megőrzése nekik is érték, minta lehet ez az ukránoknak, románoknak is -mondta Gulyás Gergely miniszter…