Ha megőrül a bringákért, irány Balassagyarmat!

by fnora

Ezen a héten Balassagyarmatra kalauzolta el a hallgatókat Dr. Kiss Róbert Richard turisztikai szakújságíró a Retro Rádió adásában, melyben hétről hétre hazánk kevésbé ismert, de annál izgalmasabb turisztikai célpontjait ismerhetik meg az érdeklődők.

A Fóttól alig egy órányira fekvő településre érdemes ellátogatni, hiszen fantasztikus természeti adottságokkal rendelkezik az Ipoly vidéke: a közeli gyógyfürdők és várak – közel 40 – is rendkívül vonzóvá teszik Balassagyarmatot és környékét – mondta a szakértő.

Balassagyarmat történelméről talán a legismertebb tény, hogy a lakosok 1919. január 29-én a maguk erejéből űzték ki a cseh megszállókat. Otthonuk magyar földön maradt, a város pedig az Országgyűlés 2005-ös döntése értelmében kiérdemelte a „Civitas Fortissima”, azaz a legbátrabb város címet, amiről egy film is készült. Január 29-e egyben a város ünnepnapja is. Egy óra alatt be lehet járni a várost, az egykori vármegyeháza klasszicista épületét, a Palóc Múzeumot, a Csillagházat, a Szerb utcai Szerb templomot és Szabó Lőrinc egykori lakóházát is megnézhetik az ide látogatók – olvasható a Világszámon.

A város egyik kuriózuma a Kerékpár Múzeum, ahol már a bejáratnál olyat láthatunk, amit sehol máshol: egy korábban a Vatikánban dolgozó festő által készített freskó üdvözöl minket. A múzeum ötlete a tulajdonos gyűjtőszenvedélyéből ered, így elsőként a saját kerékpárjait, majd mások biciklijeit is felvásárolta, hogy a gyűjteményt később bemutathassa a kétkerekűek szerelmeseinek. A múzeumban megismerkedhetünk a bicikli történelmével is, sőt, Leonard da Vinci 1490-es vázlatmásolatát is megnézhetik itt a látogatók, ami az első kerékpár terve lehetett. Szinte minden századból vannak kiállítva kerékpárok és külön csengőgyújteménye is van a múzeumnak. Nem feledkeztek meg a balesetet szenvedett kerékpárosokról sem, nekik egy emlékoszlop állít emléket.

Az Ipoly-völgyet a világ egyik csodájaként említette a szakértő, a horgászok egyik kedvelt célpontja ugyanis egyben kerékpáros paradicsom is. A szlovák-magyar határ közelsége miatt a felvidéki és a nógrádi várakat egyaránt felfedezhetjük egy laza tekeréssel. Ha pedig pihenésre vágynánk, Ipolytarnóc környékén wellnessezni is lehet, a közeli gyógyfürdők egész évben várják a turistákat. Ha jót akarunk enni, akkor sem maradunk hoppon, hiszen számos színvonalas étterem van a városban, amelyek elsősorban magyaros és felvidéki, házias ízvilágot képviselnek.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább