Futókörök napja – Szép időben több mint 160-an vettek részt a közösségi sporteseményen

by ktgy

Második alkalommal rendezték meg Fóton a futókörök napját. Idén is az önkormányzat és az Impulzus Egyesület közösen  szervezték meg az ingyenes eseményt.

Az országban 20 helyszínen hasonló feltételekkel rendezték meg egyidejűleg a versenyt. Verseny, mert például a legtöbbet futó díjat kap, de a lényeg a testmozgás és annak a népszerűsítése. Fóton a nap folyamán 168 lelkes futó összesen 1188 kilométert futott. A férfiak közül a legtöbbet Mészáros Tamás futotta, 82 kört ami 65.6 kilométer. A hölgyek közül Méhész Tekla a nyertes 53 körrel és 42,4 kilométerrel.

Ispán Lilla az Impulzus Egyesület vezetőségi tagja elmondta, hogy nagyon fontosnak tartják az ilyen programokat. Hamarosan, május 25-én rendezik meg a Fóti-Futit és a Fóti-Futi Minit. Ez utóbbin a 14 év alatti gyerekek ingyen futhatnak. Idén először lesz 200 méteres ovis futás is – tette hozzá.

A futókörök napján részt vett és futott Bíró Zoltán alpolgármester is, aki egy héten kétszer szokott futni. Most a Fóti-Futira készül és ezen a pályán, illetve terepen szokott futni, edzeni.

Bíró Zoltán elmondta, hogy a futókörök napjának zavartalan lebonyolítását segítette, hogy az épülő szabadidőpark kivitelezője lekerítette a munkaterületeket, amit nagyon megköszöntek.

A parkban lesz egy sétány,  játszótér, biovécé, raktárhelység, a felső részen parkoló, és ültetnek 150 darab méretes kétszeresen-háromszorosan előnevelt iskolázott fát. A sétány mellett végig lesz világítás, ezért akár késő este is lehet majd itt futni, sétálni. A park nyár közepére, végére  kész lesz, de a fákat az ültetési szabályok miatt csak novemberben lehet majd elültetni.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább