Fót Város Önkormányzata és a helyi civil szervezetek szervezésében rendezték meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 67. évfordulójának tiszteletére tartott hagyományos fáklyás felvonulást és koszorúzást.
A Károlyi-kastély kertjében gyülekeztek a megemlékezők, hogy fáklyát gyújtsanak az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére. A megemlékezésen részt vett gróf Károlyi László és gróf Károlyi Erzsébet asszony is.
A Himnusz közös eléneklése után a BÁNdor Band népzenei együttes, Fegyó Katalin és Sári András néptáncelőadásával kezdődött a megemlékezés, majd ezt követően Winthager Károly tolmácsolta gróf Károlyi László gondolatait.
Gróf Károlyi László megköszönte a jelenlévőknek, hogy a szívükben tartják Magyarország történelmi hőseit minden év október 22-én és március 14-én a magyar szabadságharc megemlékezésein. A fáklyás felvonulást több mint 25 évvel ezelőtt szervezték meg fóti civil szervezetek, dr. Sziráki György és felesége kezdeményezésére.
„Nagy öröm, hogy ez a hagyomány fennmaradt, és a mai fóti civil szervezetek, magánszemélyek ugyanígy magukénak érzik, és tovább éltetik a magyar szabadságharc tiszteletét kifejező fáklyás felvonulást. Az ’56-os hősök a bolsevik kommunista hatalom felszámolásáért harcoltak, az embertelen rezsim pedig minden társadalmi osztályra lesújtott, ellehetetlenítette őket, elűzték, börtönbe vetették, munkatáborba vitték, megkínozták, vagy kivégezték a résztvevőket. Már több, mint 30 éve szabadon élünk, polgári demokráciában, de mindig ki kell állni a nemzeti, keresztény jogainkért, mert csak egy erős nemzet tudja magát sikeresen megvédeni az idegen erőszak ellen, legyen az tank, spekuláns, bank, hamis prófécia” – tolmácsolta Winthager Károly gróf Károlyi László ünnepi gondolatait.
A nagy számban megjelent résztvevők fáklyás menetben vonultak át az Óvodakertbe, ahol az ’56-os kopjafa előtt folytatódott a megemlékezés.
Ezen a helyszínen is a BÁNdor Band népzenei együttes, Fegyó Katalin és Sári András néptáncosok színvonalas műsora kezdte a programot, amit a Fóti Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettese, Deákné Benkó Ildikó ünnepi beszéde követett.
„Tiszteletet mutassunk a múltnak, példát a jövőnek” – kezdte beszédét Deákné Benkó Ildikó, aki Pallavicini Andrássy Borbála 1956-ban írt naplójából idézett pár gondolatot, aki az utcára vonult fiatal nemzedék elsöprő erejét, szép reményét jegyezte le.
„Megrendülve álltam ott, s én, aki évek óta azt kívántam, hogy minél előbb meghalhassak, úgy éreztem, hogy élni szeretnék még 20-30 évig, hogy láthassam azt a Magyarországot, amit ezek a fiatalok akarnak megteremteni” – írta a forradalom idején Pallavicini Andrássy Borbála.
Deáknék Benkó Ildikó hangsúlyozta, hogy az ’56-os ifjak lázongó, forró ereje mindent elsöprő volt, nem lehetett kitérni előle. A túlcsorduló atmoszférában a tömeg ereje feldöntötte a 10 méteres talapzatról a 8 méter nagyságú Sztálin- bronzszobrot, amit majd lángvágókkal daraboltak fel. Ezek a gesztusok azt ígérték, hogy a magyarok végre olyan útra léptek rá, amely vezethet valahová. Az ’56-os békés tömegmegmozdulások nagyon hamar csaptak át tűzharcokba.
„Az ’56-os forradalom és szabadságharcban szépreményű fiatalok estek el. Hiábavaló volt a hit? Ne felejtsük el, hogy a hit nemcsak a lelkes demonstrációkat hatotta át, ott volt akkor is, amikor a szovjet túlerővel kellett szembeszállni, ott volt, amikor az oroszok megkezdték az első, forgószélnek nevezett hadműveletüket Budapest ellen, ott volt, miközben sorra estek el a magyar ellenállási tömbök. A hit mindvégig ott volt, ennek bizonyítéka, hogy az októberi forradalmi felkelőkből kerültek ki a novemberi végső ellenállók. Az ’56-os felkelők hónapokkal a vereség után is hittek a forradalmi vívmányokban. Ez a hit, a remény nem volt hiábavaló, hisz ’56 Magyarországa életre kelt. ’56-ról azt gondolom, hogy egy útjelző, amely megmutatja a számunkra a zsákutcákat, a helyes útirányokat is. A legfontosabb ma az, hogy olyan Magyarországot akarjunk teremteni, amely örömtelin rendítené meg Pallavicini Andrássy Borbálát, ha élne, olyat, amiben élni kívánna, de meghalni a lehető legkésőbb” – mondta az igazgatóhelyettes.
Deákné Benkó Ildikó kiemelte, hogy 1956 októbere ifjú és lelkes, tiszta szándékú fiatalok vakmerő, bátor és nemes harca volt, amelyről évtizedekig úgy hittük, elbukott, és azt is gondoltuk róla, hogy felesleges és szégyellnivaló, de a szovjet elnyomás megszűntekor, Magyarország újjászületésekor beteljesedett Márai Sándor író, költő jóslata: „Angyal vidd meg a hírt az égből, mindig új élet lesz a vérből”.
Történelmünk nem logikára oktat, hanem arra, hogy a nemzetek életében az olyan magasztos fogalmaknak is van értelme, mint a bátorság, a merészség, az ideákhoz való ragaszkodás. „Merjetek ti is, merjünk mi is nemesen bátrak lenni az igaz ügyekben. Hajtsunk fejet 1956 hősei előtt” – zárta beszédét Deákné Benkó Ildikó, aki még megemlékezett Liszt Ferenc születésének évfordulójáról is, aki 1811. október 22-én született, és akinek nevét az alapfokú művészeti iskola nemrég felvette.
A beszédet követően Fót Város Önkormányzata, kulturális és sportegyesületei, a civil szervezetek, a helyi pártok képviselői róhatták le tiszteletüket az ’56-os hősök előtt, és helyezhették el a koszorúikat az 1956-os kopjafánál.
