Elképesztő siker: a fóti diákok alkotását is láthatjuk a Vatikán 100 Betlehem nemzetközi kiállításán

by franciska

Novemberben kaptuk a fantasztikus hírt, hogy beválogatták a  Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium kerámiaműves tanulói által készített betlehemet a Vatikánban megrendezett nemzetközi kiállításra. Erről a szép eredményről mesélt nekünk Lovas Bertalanné Kis Ilona keramikus oktató.  

Lovas Bertalanné Kis Ilona keramikus oktatóval, felkészítő tanárral a Mindenki Karácsonya rendezvényen találkoztunk a Kisalagi Közösségi Házban. A népművészeti szakgimnázium oktatója portálunknak elmondta, hogy  tavaly már értek el sikert a gimnázium kerámia-szakosztáyos diákjai, hiszen egy alkotásukat  beválogatták a Szent István Bazilika kiállítására. Idén augusztusban szereztek tudomást a Vatikán 100 Betlehem nemzetközi pályázatáról.

“ Én az esélytelenek nyugalmával beküldtem a pályázati adatlapot, és november közepén értesítettek, hogy hazánkból 3 betlehemet választottak be a kiállításra, ebből az egyik a Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium keramikus  tanulói által készített alkotás” – mondta büszkén az oktató.

A betlehemet szeptemberben kezdték el készíteni a diákok és november 14-re fejezték be a munkálatokat. Két és fél hónapon keresztül készítették a jászol kerámiáit. Hatalmas volt a diákok részéről az öröm, amikor megtudták, hogy az alkotásuk bekerült a Vatikán lovagtermének kiállított tárgyai közé.

A betlehemi pályázatra 100 országból érkeztek pályaművek. A háttér Cirkó László munkája,  a 14 kerámiaszereplő pedig 7 diák alkotása. Felhasznált anyagok: fa, háncs, moha és mázas kerámia.

Alkotó diákok: Becsó Márton, Gombos Lili Maja, Győri Zita, Klimaj Donát, Klink Emese, Raniák Emma, Vígh Lili.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább