Díjlovas világkupa Fóton a gyerekekért – fotók

by Karakai Ildikó

A hétvégén a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat támogatásával és védnökségével 17. alkalommal rendezte meg nemzetközi díjlovas világkupáját és lovasterápiás versenyét a Magyar Lovasterápia Szövetség Fóton. A járványhelyzet miatt a versenyeket nézők nélkül tartották. 

Három napon keresztül, külön pályákon, egymással párhuzamosan versenyeztek a magyar és külföldi díjlovasok, valamint a sérüléssel élő, évközben lovasterápiás fejlesztésben részesülő gyerekek. A legnépesebb pálya a lovasterápiás versenyszámoké volt. A három nap alatt 20 csapat, összesen 112 gyermek mérte össze tudását több kategóriában.

A lovasterápiás verseny összdíjazása 6 millió forint volt, a versenyzők ezen kívül is sok értékes ajándékot kaptak a Gyermekmentő Szolgálat támogatóinak köszönhetően. Ellátásukat, utazási és szállásköltségeiket is a Gyermekmentő állta.

A hiperaktív, tanulásban és értelmileg akadályozott gyerekek önállóan lovagoltak ügyességi pályán, illetve díjlovas programot mutattak be lépésben és ügetésben. A Jámbor Vilmos Emlékversenyen négyfős csapatok versenyeztek egymással vezetett lovon – a gyerekeknek játékos feladatokat kellett megoldaniuk lóháton.

A gyógypedagógiai lovastorna versenyszámokban a gyerekek három életkori kategóriában nevezhettek. A Mádl Ferenc Emlékversenyen (fotóink itt készültek) a csapatok bármilyen mesét, történetet előadhattak, melyben a gyerekek mellett fontos szerepet kap a ló is. A látássérült gyermekek számára külön versenyszámokat hirdettek meg – ügyességi feladatokat vezetett lovon, önálló lovaglást, valamint gyógypedagógiai lovastorna-versenyt.

A nemzeti és nemzetközi díjlovas versenyszámokban a három nap alatt 8 ország 56 lovasa mérte össze tudását, 25 versenyszámban. A résztvevő országok Ausztria, Belgium, Csehország, Franciaország, Németország, Szlovákia, Szlovénia és Magyarország voltak. A nemzetközi verseny két száma egyben Világkupa-forduló is volt.

Dr. Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Magyar Lovasterápia Szövetség elnöke elmondta, hogy míg idén az induló gyerekek száma hasonló volt a korábbi évekhez, a díjlovasok közül kicsit kevesebben neveztek. Ennek az az oka, hogy a járvány miatt számos fontos nemzetközi versenyt elhalasztottak, és a közelmúltban többet közülük egyszerre pótoltak. A múlt héten volt Aachenben a Lovassportok Világünnepe, ami a világ egyik legnagyobb versenye, előtte egy héttel pedig az Európa-bajnokság Hagenben (Németország).  “Azoknak, akik az elmúlt két hétben ilyen nagy világversenyeken voltak, most fáradt a lovuk, és pihentetik őket”.

Edvi Péter kiemelte, hogy a Magyar Lovasterápia Szövetség eredetileg csak lovasterápiával, illetve terapeuták képzésével foglalkozott. Az egész országból járnak hozzájuk terapeuták képzésre, továbbképzésre, sőt korábban jöttek külföldről is – Norvégiából, Görögországból és Spanyolországból. A sikeres lovasterápiás versenyek láttán a lókiképzők jelezték, hogy jó lenne díjlovas versenyeket is szervezni. Erre évente egyszer ők készek is, mondta Edvi Péter, hozzátéve, hogy mindig és minden a lovasterápia alá van rendelve.

Mint mesélte, a világon egyedülálló, hogy itt indulnak világbajnokok, olimpiai résztvevők, de az ő díjazásuk sokkal alacsonyabb, mint a terápiás versenyzőké. Azt is fontos megemlíteni, hogy míg a gyerekek utazását, étkezését és szállását a Gyermekmentő Szolgálat fizeti támogatásként, addig a díjlovas versenyzőknek mindenért fizetni kell, a nevezési díjtól egészen a lóboxig, és az ő befizetésük is részben a gyerekek javára megy.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább