Csodás a hétvége a Fóti-tónál – fotók

by Karakai Ildikó

A gyönyörű június eleji szombaton sokan kilátogattak a tóhoz. Néhányukkal szóba is elegyedett kollégánk. 

A beszélgetésekből az derült ki, kevesen bánják, hogy nincs itt komolyabb infrastruktúra. Ha büfék lennének, az elvenné a hely hangulatát szerintük. Ahogy az is, ha netán a fürdést megengednék – bár erről megoszlanak a vélemények.

Azt azért egyáltalán nem mondhatjuk, hogy semmi nem változik a tó környékén. A part mentén kiépített út népszerű, a gyerekek szeretik a különleges játszóteret és van egy extrém kerékpáros pálya is.

A kicsiket és a picit nagyobbakat lehetetlen távol tartani a kalandparktól. Igaz, a szülők nem is nagyon próbálkoznak, örülnek, hogy végre kitombolhatják magukat a sokáig négy fal közé szorított csemetéik.

A tó igazi horgászparadicsom. Napijegyet 3.500 forintért, éjszakait 4.000-ért lehet venni. A vízben bőven van hal.

Mint megtudtuk, a horgászegyesület nemrég telepített a tóba 300 kilónyi pontyot – ez nagyjából száz halat jelent. De még van a vízben jó pár a tavaly ősszel telepített 700 kiló kárászból és élnek itt harcsák, csukák, amurok, balinok is.

A veszélyhelyzet miatt a polgármester döntésére hetekig le volt zárva a tó –  talán ennek is köszönhető, hogy a csaknem  hetven tagot számláló horgászegyesületben nem tudnak koronavírus-fertőzöttről. Most is tartják az emberek a  távolságot egymástól.

A napsütéses, felhőkergetős szombaton jó volt újra látni a tó körül sétáló családokat, piknikező társaságokat. Többen először jártak a varázslatos Fóti-tónál, de azt mondják, egészen biztosan nem utoljára.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább