Busómaszkokat is készítettek a gyerekek a farsangi kézműves játszóházban

by fnora
Mind a száz ingyenes regisztrációs jegy elfogyott a Vörösmarty Művelődési Ház szombati rendezvényére. Nem véletlen , hogy ilyen népszerű az esemény, hiszen volt gyöngyfűzés, Mickey és Minnie egér lampiont és maszkokat is készítettek a gyerekek.
Jó hangulat volt a 3 földszinti teremben, ahol a foglalkozásokat tartották. Az elkészített kincseket hazavihették a készítőik, akik közé a szülők is beálltak időnként. Az egyik apuka éppen delfint fűzött gyöngyszemekből, amikor ott jártunk.  A művelődési házban folyamatosan tartanak kézműves foglalkozásokat gyermekeknek, így a péntekenként van gyöngyfűző klub és kézműves szakkör is. A gyöngyfűző klubba, ahogy a foglalkozások vezetője elmondta, jár 4 éves kislány és 69, 71 illetve 74 éves nagymamák is.
A babákat főként kartonpapírból készítik, de más anyagokat is használnak. “Kukorica a teste, az alsó ruhája kukorica héj, a fölső ruhája krepp papír” – ahogy az egyik kis alkotó mesélte. Az eredetileg fából és gyapjúból készülő busómaszkokhoz díszítésként szintén gyapjút használnak a karton alapra, míg a szarvakat a szentjánoskenyérfa terméséből készítik. “Tulajdonképpen ez egy télűző szokás, így most nekünk is az a célunk, hogy minél félelmetesebbek legyenek ezek a maszkok, hogy elűzzék a telet és megérkezhessen a tavasz”- tette hozzá a foglalkozás vezetője.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább