Borzongás mesterfokon – a Halloween eredete

by Karakai Ildikó

Töklámpás, édesség és rémisztő jelmezek – ma ezt jelenti Észak-Amerika második legnépszerűbb ünnepe, melyet szinte az egész világ átvett. Pedig az eredete legalább olyan érdekes, mint a sok külsőség, ami napjainkban körülveszi.

A Halloween szó eredetileg a skót All Hallow’s Evening – azaz a minden szentek estéje – kifejezésből származik, története pedig egészen a római időkre nyúlik vissza. Egy kelta hagyományból indult világhódító útjára – akkoriban, amikor a rómaiak elfoglalták Galliát. A kelta napisten tiszteletére rendezett ünnep, a Samhain éjszakáján egyrészt köszönetet mondtak a földért és a termésért, másrészt áldozatot mutattak be az elmúlt évben elhunytakért, hogy a lelkük zavartalanul vándorolhasson át a holtak birodalmába.

A sötétség kezdetét is jelentette október 31. éjszakája, amit rituálék egész sorával ünnepeltek a kelták. A rómaiak saját hagyományaikkal vegyítették a pogány szokásokat, így már akkoriban kezdett új jegyeket felvenni a Halloween. Később pedig a keresztény ünnepekkel, a Mindenszentekkel és a halottak napjával is összefonódott.

Így nézhetett ki az első lámpás, amely még takarmányrépából készült. Forrás: Wikipedia

Mai formája, melynek lényege a külsőségekben, a többi közt a töklámpásban rejlik, egy ír legendára vezethető vissza. Egy részeges kovács, Jack O’Lantern találkozott az ördöggel, aki el akarta vinni magával az alvilágba. Az okos kovács azonban túljárt az eszén és elérte, hogy az ördög megígérje: bűnös élete ellenére nem kerül a pokolba. A mennyországba viszont nem fogadták be részegessége miatt. Így nem volt mit tennie, megkérte az ördögöt, hogy adjon neki fényt, amivel visszatalálhat az élők világába. A hagyomány szerint az ördög egy örökké izzó fadarabot adott a kovácsnak a pokol tüzének parazsából, amit Jack egy kivájt takarmányrépába rejtett és azt használta lámpásnak. Amerikában végül sütőtökre cserélték a takarmányrépát, és mivel ez a verzió terjedt el szerte a világon, a narancssárga töklámpásokat tekinthetjük a Halloween első számú szimbólumának.

Ma már kevesen tudják, hogy Európából indult a Halloween, mindenki amerikainak tekinti a borzongás éjszakáját. A töklámpás, az ijesztő jelmezekbe öltözés, a rémisztgetés már hazánkban is megszokott kellékei október utolsó napjának. De miért is ne? Furcsa módon éppen a borzongás teszi kevésbé ijesztővé az elmúlást.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább