Bemutatjuk a Nagy nyári fotópályázat közönségdíj megosztott első helyezettjeit

by franciska

Németh Károly László már a pályázati felhívás megjelenésekor tudta, hogy indulni fog képeivel a pályázaton.  Egy olyan fotót akart készíteni Fótról, amely a legautentikusabb fóti szimbólumokkal mutatja meg a várost. Fót kulturális, természeti értékei: a fröccs, az Ybl Miklós tervezte fóti templom, a Fáy Présház előtti fóti panoráma, illetve a fóti paradicsom- ezek harmonikus együttese látható egy nagyon jól megkomponált képen. Fót, fröccs, paradicsom című fotóját augusztus 10-én készítette el.

A kép alkotója nagyon jól ismeri a várost, hiszen itt él születése óta és nem sokat gondolkodott a helyszín kiválasztásában. A Fáy Présház,  a fröccs születésének  helyszíne adott volt csodálatos  panorámájával. Mikor felment a présházhoz szemrevételezni a helyszínt, azonnal eldöntötte, hogy itt készül a kép. Fotózáskor körülbelül 30 különböző beállítást készített a helyszínen, ezekből nekünk is küldött párat. A képek elkészítésében édesanyja segédkezett.

A lentebb közölt képek két különböző beállításból készültek:

 

Németh Károly László lelkes amatőr fotósnak tartja magát. 3 éve fotózik,  komolyabban szeretne foglalkozni  fotózással,  ezért tanulmányokat tervez folytatni ezen a területen. Nincs kimondottan kedvenc fotósa, de szívesen nézegeti Pataki Tamás, Daróczi Csaba és Máté Bence fotóit.  Amikor meglát egy képet, mindig a fotó elkészülésének lehetséges körülményeit boncolgatja. Nagyon örül, hogy  fotója sok ember tetszését elnyerte, közel sem gondolta, hogy ekkora sikere lesz. A Fótinfó fotópályázatát nagyon jó kezdeményezésnek tartja.

Tőkei Csilla tavasszal, a karantén alatt készítette a Tulipán a Keszi-hegyen című fotóját, amelyet a pályázat meghirdetése után két héttel már el is küldött.  Gyakran jár a Keszi- hegyre kutyát sétáltatni,  ahol a fotó készült, az már majdnem a Kurjancs határa.  A hegyen van egy kerítés, amelyet rengetegszer látott már, de a tulipán alakzatot csak akkor fedezte fel, amikor a fotót készítette. A nyertes kép Iphone-nal készült.  Csilla rendszeresen készít telefonnal képeket. Több ezer képet mentett már le a készülékéről.  Nem gondolja magát fotósnak. Marketinggel foglalkozik és a munkája miatt több kis -és nagyvállalatnak készít marketing tevékenységet a Facebookon és az Instagramon.  Napi szinten foglalkozik képekkel, fotókkal. Csillának ez az első fotópályázata, amin elindult.  Kedvenc fotósa David LaChapelle amerikai fotós, akinek imádja a szürreális képeit.

Közönségdíjasunk már egy ideje követi a Fótinfót.  Úgy érzi, hogy végre elindult a fóti kommunikációs csatornákon az élet, aminek nagyon örül.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább