Az új kenyér megáldásával és koszorúzással kezdődtek a Szent István-napi programok

by ktgy
Szombat délután a kisalagi Milleniumi parkban kezdődtek meg a fóti augusztus 20-i programok.
A Himnusz eléneklése után Nemes Csenge, a Szent Ágoston Keresztény Általános Iskola tanulója, aki a Csácsogó madárka népdaléneklő versenyen korosztályában első helyezést ért el, adta elő a Szent István dicsértessék című népdalt.
Az ünnepi beszédet Dr. Vass György polgármester tartotta. Beszédében kiemelte Szent István jelentőségét, aki, mint mondta, a keresztény hit alapján tudott stabil viszonyokat teremteni, és egy erős nyugati keresztény államot alapított. Döntéseivel végérvényesen kijelölte a helyünket Európában. Vitathatatlan, hogy minden döntése jó volt – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy mi még ma is egységes nemzetként itt vagyunk Európa szívében.
A következő néhány percben a 66 éves Duna Művészegyüttes két tagja, Szappanos Lili és Bodnár András Fehér pár címmel adtak elő egy tánckoreográfiát.
Azután következett a Fót bajnoka díjak átadása.
Kitüntették Ernyes Annát, aki a WADO karatesportágban ért el Európa-bajnoki 2. helyezést.
Laczkovszki LIána és Laczkovszki Naómi, a 4 M Dance  Company táncosai akrobatikus rock and roll műfajban. Tavaly sok szép eredményt értek el, sőt, a világbajnokságon elsők lettek.
Hekker Péter Vilmos, Tóth Gergely és Tóth Dávid – szintén a 4 M Dance  Company táncosai akrobatikus rock and roll műfajban, tavalyi és idei nemzetközi versenyeken elért eredményeikkel érdemelték ki a díjat. 
A díjak átadása után (a kitüntetettek egy része nem volt ott az ünnepségen, így utólag kapja meg az elismerést) Sebők Sándor, a Fóti Római Katolikus Egyházközség plébánosa szentelte meg az új kenyeret. 
Ezután Dr. Vas György polgármester vágta meg az immár megszentelt kenyeret.
 Az emlékmű megkoszorúzása zárta a programot, ami után a jelenlevők közösen énekelték el a Szózatot és a székely himnuszt.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább