Apponyi Franciska-napot tartott a róla elnevezett ovi

by Karakai Ildikó

Színes programmal ünnepelte névadójának 140. születésnapját pénteken délután a fóti  Apponyi Franciska óvoda. 

A sok gyermek örömére volt közös torna és a néptánccsoport műsora után táncház. Átadták a rajzverseny díjait is – a képek május 2-án (9-18), 3-án (9-16) és 4-én (9-14) a Vörösmarty Művelődési Házban tekinthetők meg. Az ünnepre a szülők készítették a bográcsgulyást, a szendvicseket és a különböző süteményeket.
Az eseményen részt vett Apponyi Franciska unokája, gróf Károlyi László és felesége, Erzsébet asszony, valamint Bartos Sándor polgármester is.
Apponyi Franciska Gróf Károlyi Lászlónét, aki 1879—1958 között élt,  kortársai “Napraforgó grófnőként” emlegették.  Az állami gondoskodást megelőzve karolta fel a rászorultakat és adott mintát szociális intézmények szervezésére. Az első világháború alatt és az azt követő válságos időkben Franciska grófnő áldozatos munkával segítette a rászorultakat: vezető szerepet vállalt sok jótékonysági rendezvényen, egyesületben-egyletben, ő alapította az ország első csecsemőotthonát Újpesten, Fóton pedig magyar és nemzetközi adakozásból mintaértékű falut építtetett (Fótújfalu) a rászorulóknak, hadirokkantaknak és hadiözvegyeknek, mely a „Suum Cuique” (Mindenkinek a magáét) nevet kapta.
Az 1920-as évek végén Zebegénybe költözött, ahol az egyik házat a másik után vette meg, majd maga köré gyűjtötte a falubeli gyerekeket és megteremtett egy varázslatos világot, melynek a „Virágegylet Zebegény”  nevet adta. A helyi gyermekek mellett a Károlyi és az Apponyi gyerekek is tagok lettek az egyesületben, mely 3 éves kortól az iskola befejezéséig fogadta be a gyerekeket.  Az óvodás kislányokat éneklőmadarakról, az óvodás kisfiúkat ragadozó madarakról, az iskolás lányokat virágokról az iskolás fiúkat pedig fákról és cserjékről nevezte el – a gyermekeknek pedig minél többet meg kellett tudni névadójukról, annak életéről, a természetről. A Virágegylet tagjai a harmincas években rendszeresen sportoltak, versenyeket rendeztek, úsztak, a kicsiknek mesedélutánokat tartottak,  táncoltak, énekeltek, sétakocsikáztak, kirándultak, színielőadásokat rendeztek és létrehoztak egy botanikai gyűjteményt is.
Az Apoonyi Franciska-napról még több képet láthatnak Facebook-oldalunkon.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább