A Szent Ágostonban is megírták a felvételit

by franciska

Január 22-én a Szent Ágoston Keresztény Általános Iskola és Gimnáziumban is megírták a felvételiző diákok a központi írásbelit. Az iskola igazgatója, Greffné Kállai Tünde számolt be a felvételi vizsgáról.

„Közel 100 gyerek írta meg nálunk az írásbeli felvételi vizsgát. Ezeknek csak egy része, körülbelül egyharmada az iskolánk tanulója. Természetesen mi is megkaptuk előre az előírásokat, hogy a járványügyi helyzethez igazodva hogyan bonyolítsuk le a vizsgát. Ennek megfelelően 10 gyereket helyeztünk el egy teremben, egymástól kellő távolságra. Előtte megtörténtek az iskola termeiben az előírt fertőtlenítések. Tíz tanteremben írták a gyerekek a felvételi feladatsorokat, az egyik teremben a felmentésekkel, időhosszabbítással rendelkező tanulók dolgoztak felügyelet mellett. Természetesen a szülők kint várakozhattak a folyosón.

Tavaly 34 gyereket vettünk fel az iskolánkba, ők egy osztályba kerültek. Szeretnénk kevesebb gyereket vállalni a következő tanévben, persze, ez ügyben még egyeztetünk az illetékesekkel. A jövő tanévben nem lesz változás az iskolánkban a tagozatokat illetően, de utána mindenképpen változásokat szeretnénk bevezetni. Erről folynak tárgyalások, egyeztetünk a kollégákkal. Nagyon szerettük volna ezeket az újításokat már a következő tanévben indítani,  de a fenntartóváltás sok feladatot rótt ránk. Február 22-től március 11-ig várjuk a felvételizőinket a szóbeli vizsgára”- közölte az igazgató a Fótinfóval.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább