A saját otthon megteremtése áll a lista élén – dr. Rafie Reza és dr. Rafie Noémi története

by franciska

A Házasság hetén már a negyedik fóti házaspárt mutatjuk be. dr. Rafie Reza és Noémi Reza mögött még csak néhány közös év van, de hosszú távra terveznek.  A fiatal fogorvossal már többen megismerkedhettek rendelőjében. Ezúttal a családtörténetükbe engedtek betekintést. 

Vonzalom? Választás? Hol, hogyan dőlt el, hogy összetartoznak?

A feleségemmel az egyetemen találkoztunk, ahol közös gyakorlatok során ismerkedtünk meg és kerültünk közel egymáshoz. Azt hiszem, egyszerre volt vonzalom és döntés is a dologban, hiszen mikor először megláttam, látszott rajta, hogy pont olyan ember, akit kerestem. Így valahol tudatos döntés is volt, melyhez természetesen vonzalom is társult. Hamar rájöttünk, hogy együtt szeretnénk folytatni az utunkat. Az egyetem befejezése után összeköltöztünk, majd nagyjából másfél éve hivatalosan is összekötöttük az életünket.

Mik az összetartó kapcsok az életükben?

A házasságunk az egymás iránti tiszteleten és szereteten alapul. Mindig megkérdezzük a másik véleményét az adott témáról, mert bár az évek alatt már jól megismertük egymást, még mindig tudunk meglepetést okozni bizonyos kérdésekben, új látószögben mutatva be az adott kérdést. Nagyon sok közös tervünk van a jövőre, ezeket folyamatosan alakítjuk, pontosítjuk, de pont ez benne az izgalmas.

Volt nagy próbatétel, krízis a közös útjukon? Mit tanultak belőle?

Mint minden párkapcsolatban, természetesen mi is elértünk néhány holtpontot. A kapcsolatunk elején éppen az államvizsgára készültünk, ezért már akkor meg kellett tanulnunk támogatni egymást egy olyan helyzetben, amikor mindkettőnkre nagy nyomás nehezedett. Utána a nagybetűs életbe is együtt léptünk ki, és néztünk szembe a pályakezdés nehézségeivel. Ezekből tanulva, amikor személyes krízisekbe botlottunk, már láttuk, hogy a problémákat csak őszintén megbeszélve lehet megoldani. Sokszor az embernek magába kell néznie először, hogy kiderítse, mi is a valós probléma és annak forrása. Ahelyett, hogy a frusztráltságát a másikon töltené ki, magában kell elrendeznie a dolgot.

Törekednek rá, hogy a közös időtöltés mellett maradjon én-idő? Mire fordítják?

Úgy gondolom, hogy mindenkinek szüksége van egy kis én-időre, amikor magára tud maradni a gondolataival, átgondolni olyan dolgokat, amiket máskor, a körülötte lévő zajban nem tud. Számomra tökéletes én-idő a sport. Futás közben le tudom vezetni a bennem lévő feszültségeket, rendezni a gondolataimat. Sokszor ilyenkor támadnak a legjobb ötleteim, és találok megoldást olyan problémákra, amelyek már régóta megoldásra vártak.

Milyen közös terveik vannak?

Mivel még viszonylag fiatal házasok vagyunk, nagyon sok a tervünk.  A kislányunk hamarosan egyéves lesz, de szeretnénk tovább bővíteni a kis családunkat, illetve a saját otthon megteremtése is a lista élén szerepel.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább