A rendszer túlterhelt – Interjú egy koronavíruson átesett beteggel

by Ujvári

A koronavírus-járvány meghatározza mindennapjainkat, egyesek számára még mindig megfoghatatlan jelenség, míg mások életében gyökeres változást eredményezett. Utóbbiak közé tartozik az a cikkíró is, aki áldozatul esett ennek a misztikus kórnak, megfertőződött – írja a Középsuli.

A cikkíró felnőtt férfi (49 éves), nem krónikus beteg, s még most is, egy hónappal azután, hogy gyógyultnak nyilvánították, érzi a megbetegedése következményeit, nem gyógyult meg teljesen. Mik a tünetei? Hogy fertőz-e? Mennyi ideig védett? Mit mondtak a szakemberek? Hogyan ellenőrizték? Ezekre a kérdésekre is kerestük a választ, vele beszélgettünk.

Mik voltak az első tünetei?

Először influenzaszerű tüneteim voltak: egyik napról a másikra legyengültem, fájt a torkom, bedugult az orrom, enyhén lázas is voltam. Ez pedig naponként rosszabb lett. A szaglásom is romlott, ráadásul a lányom is beteg volt, neki teljesen megszűnt a szaglása. Ez gyanús volt. Aztán teljesen elment a szaglásom és az ízlelésem is. Három nap elteltével már szinte biztos voltam abban, hogy elkaptam a koronavírust.

Volt ötlete, ki fertőzhette meg?

A tünetek észlelését megelőző egy hónapban nem voltam sehol. Viszont eszembe jutott, hogy a lányom elment szórakozni egy hajóra. Előttem három nappal (a bulit követő 10. napon) ő már rosszul lett, nálam nem akkor jelentkeztek a tünetek, hanem később (a bulit követő 13. napon). Mivel zárt térben sokan tartózkodtak, és kiderült, hogy elkapta a koronavírust, nekem elég egyértelmű, hogy ő fertőzhetett meg. A másik lányom és a feleségem tünetmentesek maradtak.

Amikor felhívta a háziorvost, ő mit tudott tenni és mondani?

Azzal kezdeném, hogy egyáltalán nem lepődött meg. Mint kiderült, a lakókörnyezetben vagy negyven bejelentés érkezett akkor. A háziorvos, az elmondott tüneteim alapján kijelentette, hogy ez koronavírus, majd a kerületi járványügyi hatóságnak le is jelentette. Kezdetét vette a procedúra. Következő körben a mentőt küldik ki, hogy teszteljen.A háziorvos viszont egyértelműen jelezte, hogy a rendszer túlterhelt, csúszások vannak a bejelentések és a tesztek elvégzése között. Sok esetben 6-7 nap is eltelik, amíg a tesztet elvégzik a bejelentéshez képest.

Mikor tesztelték le és hogyan?

Két-három nap múlva érkezett meg a mentő egy “mindenes” sofőrrel. Egy fiatal srác volt egy személyben a sofőr, a kezelőszemélyzet, meg a tesztelő is. Teljes védőfelszerelésben, szkafanderben vett a garatból és az orrból váladékot. A mentőautóban végezte el a tesztet, 5 percbe telt nagyjából, bár elmondása szerint nem is lett volna több ideje, rengeteg címet kapott arra a napra. Az eredmény 48 órán belül megvolt, ügyfélkapun keresztül lehet megnézni (gyerekeknél a háziorvos tudja megmondani).

Nekem az volt nagyon furcsa, hogy a velem együtt élőktől, a kisebb lányomtól (a nagyobbik szintén elkapta, bejelentettük), és a feleségemtől nem vettek mintát. A hivatalos verzió az, hogy ők tünetmentesek, ezért őket nem tesztelik, de mivel egy háztartásban élünk, ezért ők is fertőzöttnek minősültek és a házi karantén rájuk is vonatkozott.

Végeztek járványügyi felderítést?

A Budapesti Rendőr-főkapitányságtól kaptam megkeresést. Adategyeztetést követően egy kedves főhadnagy részletesen kikérdezett arról, hogy hol és merre jártunk. Azoknak, akikkel találkoztam, jelezték, hogy szintén maradjanak otthon és értsék magukra vonatkozónak a karantén szabályait, ugyanakkor hivatalos értesítést viszont nem kaptak.

Nem kötelezték őket az otthonmaradásra, de megkérték őket, hogy maradjanak otthon.

Erősödtek a tünetei? Jelentkeztek újak is?

Nálam nagyon erős izomfájdalom jelentkezett (ami az influenza tünete is). Példának mondom, hogy annyira fájt a hátam, hogy csak sétálva volt elviselhető. Sétálgattam a lakásban, mert nem tudtam ülni, egy helyben maradni. Állandósult az izomfájdalom, de már nemcsak a hátamban, végigment a testrészeimen. Úgy éreztem, kiszakad a mellkasom a helyéről. Bár hihetetlennek tűnik, de nagyon rossz volt. Ami szintén jelentkezett, hogy rázott a hideg, nem állandóan, hanem váratlanul. Hiába vettem fel még egy melegítőt, takaróztam be vastagon, nagyon fáztam. Sokszor izzadtam is, éjjel gyakran ébredtem fel arra, hogy átizzadtam a ruhámat, át kellett öltöznöm.

Vannak a karanténnak szabályai, hogyan ellenőrizték?

A karantén első napjának az számított, amikor észleltem a tüneteket, amit mondtam is a háziorvosnak, ő azt a napot jelentette le. Onnantól számolták a 14 napot, nálam még annyi idő volt a karantén. A folyamat az lenne, hogy kiküldnek egy papírt arról, hogy regisztrált koronavírusos betegként házi karanténban vagy, és milyen előírásokat tarts be ennek megfelelően. Sajnos ez a papír hozzám egy nappal azelőtt érkezett, hogy véget ért volna a 14 napos karanténom.

Volt még az értesítőben egy piros matrica is, amit mindenkinek magának kell megoldani, hogy kinyomtasson és feltegye az ajtóra. Mi a szomszédot kértük meg, hogy nyomtassa ki, mert nincs nyomtatónk.

Az értesítést követően másnap reggel kijött a kerületi rendőrjárőr és becsengetett. A kapun keresztül beszélve mondtam, hogy itthon vagyunk. Kiderült, hogy tudja, hogy aznap éjfélkor jár le a karantén (hozzá is későn érkezhetett az információ, hogy abban vagyunk). Aztán ment is tovább.

Én három hétig voltam otthon, mert önként ezt vállaltam.

Mikor minősítették gyógyultnak?

A karantén leteltével, és a tünetek “elmúltával” gyógyultnak minősítettek, bár biztonsági tesztet nem végeztek.

Gyógyultan fertőz? Elkaphatja újra?

Tüneteim nincsenek, ezért elvileg nem fertőzök, de mégis odafigyelek, jobb elővigyázatosnak lenni. Nincs erről hivatalos tájékoztatás. Ha szerencsés vagy, akkor lehet hogy már nem kapod el újra, ha nem vagy szerencsés, akkor újra elkaphatod, és ezáltal hordozhatod is.

Mennyi ideig védett?

Nem mondták hivatalosan, de én rákérdeztem. A háziorvos szerint durván másfél-két hónap védettséget, immunitást kaptam a vírus ellen.

Vannak még tünetei?

Amióta meggyógyultam, állandóan köhögök. Ez egy olyan inger lehet, ami valami lerakódásnak köszönhető. Laikusként az gondolom, a szervezet harcol még mindig a lerakódás ellen. Egy másik ismerősömnek a szaglása volt az, ami csak másfél hónap múltán jött vissza, nála nem volt köhögés. Viszont a lányomnak a mai napig nem jött vissza a szaglása.

A vírus az idegpályán lévő sejteket támadja, ezek áldozatul esnek, és nem lehet tudni, hogy a szervezet, ha és amikor legyőzte a vírust, hogyan éled újjá.

Mit tudna tanácsolni azoknak, akik még nem kapták el?

A vírus nem válogat, ha van valakiben egy apró kis gyulladás, például enyhe torokfájás, felfázás, amitől még el tud menni munkába, akár programokra, mert ezek miatt nem maradna normál esetben otthon, most tegye meg. Azért, mert ha ilyen állapotban kapja el a vírust, hiába fiatal, egészséges, attól még nagy esély van rá, hogy kijönnek rajta a tünetek. Nagyon komolyan kell venni a vírust.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a vírus az idősebb generációt támadja meg, azért mert ők valóban a veszélyeztetett korosztályhoz tartoznak, de fontos leszögezni, hogy nemcsak ők vannak veszélyben, hanem mindannyian.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább