A kulisszák mögött

by franciska

Jarabin Kingának, a Vörösmarty Művelődési Ház rendezvényszervezőjének személyes hangvételű cikkét közöljük. Kinga A kulisszák mögött című írásában a művelődési ház online munkájába, annak a hátterébe enged betekintést. Munkatársai ha nem is járnak  be naponta a munkahelyükre, ugyanúgy szervezik az online programokat, sőt elszántan koordinálják és írják azok tartalmait otthonról, mintha megszokott irodájukból tennék. Pedig van, aki az örökmozgó vagy állandóan kíváncsiskodó kisgyermeke  társaságában végzi munkáját.  A művelődési ház legújabb blog- és vlogbejegyzéseiről, tartalmairól, programjairól is beszámol Kinga az olvasóknak. 

 

Jarabin Kinga: A kulisszák mögött

Nem egyszer megállítanak az utcán ismerősök, és kissé kétségbeesve megkérdezik: most, hogy be van zárva a művelődési ház kapuja, nem fogadhatunk látogatókat, nem szervezhetünk programokat, mégis mi van velünk? Megmaradt-e a munkánk? Ilyenkor kettős érzés fut végig bennem. Egyrészt jól esik az érdeklődés és a figyelem, másrészt elcsodálkozom azon, hogy annyi energiát és munkát fektetünk bele az online kulturális szolgáltatásba, és még így is sokan vannak, akik nem tudnak, nem hallottak róla.

Most egy kis betekintést engedek a kulisszák mögé. Dolgozunk otthonról, dolgozunk az irodában. Nap, mint nap. Kutyasétáltatás közben, a kislányom a bringáján teker előre, én loholok a nyomában, miközben telefonon egyeztetem a megjelenéseket, bogozom az összekavarodott szálakat, és igyekszem a külsős munkatársak és a bejegyzések megjelenését biztosító kolléganőnk közötti egyensúlyt fenntartani egy- egy határozott „Hozzám!”, „Állj meg, autó!” vagy „Fekszik, marad!” felkiáltás közepette. Este pedig, amikor már letudtuk az óvó nénik által küldött házi feladatokat is, és a kicsi lányom már alszik, akkor anyagot gyűjtök a mesékhez, cikkekhez, összeírom az ötleteimet, és papírra vetem egy-egy írás vagy a következő havi program vázlatát.

Az irodában az ügyeleti napok mellett is bejövünk, hogy meg tudjuk beszélni a megvalósítás részleteit, átbeszéljük a fejemben megfogant gondolatokat, és csiszoljuk, mint egy gyémántot, hogy mire felkerül a blogra vagy a vlogra, már ragyogjon. Elhivatottan igyekszünk még színesebbé, változatosabbá és vonzóbbá tenni az online felületeinket. Van egy titkos projektünk is, szép lesz, majd meglátják!

Folyamatosan megújuló, a közösségi igényeket, az olvasók érdeklődési körét figyelembe vevő blog- és vlogbejegyzésekkel jelentkezünk hétről hétre, szem előtt tartva a szezonális témákat, a minőségi tartalmat, és a lelki egészség megőrzésének támogatását. Nagyon fontosnak érezzük azt, hogy ha valaki nálunk keres kapaszkodót, kikapcsolódási lehetőséget és megoldást arra, hogy a világ ügyes-bajos dolgairól elterelje a figyelmét, akkor azt meg is találja.

Most, hogy itt a tavasz, és napról napra jobb az idő, a szobában történő esti meseolvasások helyett február-március hónapban szerdánként egy kis kertészkedésre invitáljuk olvasóinkat. Természetesen gondolunk a kis gyerekekkel otthon maradt anyukákra is. Ezért nem maradnak ki a cikkekből a mesék, és az olyan ötletek sem, melyeket a legkisebbekkel is meg lehet valósítani, akár még a teraszon is. És ezt garantálhatom, mert a kicsi lányommal mi is kipróbáltuk! Már szépen cseperednek a karalábé- és paradicsompalántáink a konyhaablakban, a teraszon pedig már csak egy kis bíztató jó időt vár az elvetett borsó, póréhagyma, sárgarépa, retek és petrezselyem.

A természetközeli életmód testi-lelki egyensúlyunk elengedhetetlen része. Fontos a föld érintése, a növények gondozása, környezetünk védelme és megbecsülése. A földdel, a természettel már rég elfelejtett kapcsolatunkat éleszthetjük újra egy kis konyhakert vagy virágsziget létrehozásával.

A művelődési ház kerti naplóját itt olvashatják: https://vmh.hu/category/kerti-naplo/

Bejegyzéseink témái eddig leginkább női olvasóinknak kedveztek. Az egyensúlyhoz pedig kétségtelenül hozzátartozik az is, hogy megszólítjuk a férfi olvasóinkat is egy férfi blogger tollán és gondolatain keresztül. Márciusban indult útjára az Egy szabadnapos apa feljegyzései hatalmas sikerrel. Emu, egy hivatásos közegből érkező kétgyermekes családapa. Őszinte írásai és beszámolói nem csak ötletekkel szolgálnak, de utat is mutatnak és lehetőséget adnak egy olyan szemléletmód megismerésére, elsajátítására, amely erővé és biztos alappá képes válni egy család életében, hétköznapjaiban.

Az Egy szabadnapos apa feljegyzéseit itt olvashatják: https://vmh.hu/category/egy-szabadnapos-apa-feljegyzesei/

Áprilisban nyitunk a város felé! No, még sajnos nem a kapuinkat, cserébe viszont megnyitjuk olvasóinknak a szívünket. Adunk egy kicsit önmagunkból, az életünkből, a szokásainkból, a kedvenc időtöltésünkből. Minden héten egy személyes, saját élményekből hozott írással fog jelentkezni a blogon a Vörösmarty Művelődési Ház. Hogy pontosan mivel? Az legyen meglepetés. Mi már nagyon készülünk! Reméljük, hogy épp olyan szeretettel fogják fogadni gondolatainkat az olvasók is, amilyen szeretettel mi osztjuk meg azokat velük.

 

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább